Őrizetbe vették a buszsofőrt
Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a rendőrség kedden azt a sofőrt, aki a Ferihegyi repülőtérre vezető úton balesetet szenvedett buszt vezette előző este - írja az MTI.
Kedden reggel az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel azt közölte: huszonheten sérültek meg a Ferihegyi repülőtérre vezető úton az éjjel történt balesetben, nyolcan súlyosan, de egyikük sincs közvetlen életveszélyben.
Győrfi Pál elmondta: a súlyos esetek legtöbbje a fején sérült meg, a többiek karcolásokat, horzsolásokat szenvedtek. A sérültek között nincsenek gyerekek.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője éjjel azt közölte az MTI-vel: a magasságkorlátozó kapuba rohant emeletes autóbuszból négy sérültet a tűzoltóknak kellett kiemelniük.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 2 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja 2 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 3 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 3 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Grafikonon a munkabalesetek számának alakulása Magyarországon 3 hónapja
- Szlovéniában sztrájkba lépnek a török munkások 4 hónapja
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 4 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 5 hónapja
- Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök 5 hónapja