Óriás szolgáltatóközpont 1700 dolgozóval
Hazánk legnagyobb szolgáltatóközpontját hozza létre a T-Systems. A német társaság hazai leányvállalata, az IT Services Hungary a fővárosban mintegy 700, Debrecenben pedig ezer embert készül foglalkoztatni. A cég a munkaerő-utánpótlás érdekében képzéseket indít középiskolásoknak és egyetemistáknak. Emellett a vállalat friss diplomásoknak szervez nyári egyetemet, és tanulmányi ösztöndíjat is ad.
A több országot ellátó regionális központ tervezett összlétszáma 1745, a beruházás összértéke 23 milliárd forint.
A több országot ellátó debreceni szervizhálózatnál a T-Systems informatikai vagy telekommunikációs szolgáltatásait igénybe vevő ügyfeleket szolgálják ki telefonon és interneten, azaz számítógép-felhasználóknak és rendszergazdáknak nyújtanak segítséget. Ez a munka magasan képzett, németül és angolul jól beszélő munkaerőt igényel, így nem meglepő, hogy a társaság döntésében fontos szerepet játszott a Debreceni Egyetemmel kialakított kiváló együttműködés.
A cég a munkaerő-utánpótlás érdekében képzéseket, tréningeket indít középiskolásoknak és egyetemistásoknak, nyári egyetemet szervez friss diplomásoknak, és tanulmányi ösztöndíjat is ad. Az új központ által kreditpontokat érő gyakorlati képzés valósítható meg, amely rendkívül értékes az egyetem számára.
A városvezetés azt reméli, hogy csökken a diplomások elvándorlása azáltal, hogy a magasan képzett szakemberek elhelyezkednek a T-Systemsnél.
A nagy vidéki egyetemi központoknak jó lehetőség a szolgáltató központokkal kiépített kapcsolat, hiszen egy ilyen bázis folyamatosan képes munkát adni a friss diplomások számára, és nem kényszerülnek a fővárosba menni egy állásért cserébe.
Ilyen központoknak persze csak a valóban nagy campusok jelentenek vonzerőt.
A társaság már tavasszal jelezte, hogy letelepedik Debrecenben, de ekkor még csak néhány száz fős központot terveztek. Májusban jelentették be, hogy a német T-Systems július elsejével regionális szervizhálózati központot hoz létre Debrecenben. A Deutsche Telekom leányvállalata már jelen van Magyarországon, Budapesten jelenleg csaknem négyszáz dolgozót foglalkoztat.
Népszabadság

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja