kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Ők kapták idén A Nőkért és a Tudományért díjat

Hirsch Edit vegyészmérnök, Zobor Annamária Ditta egyetemi docens, valamint Valkó Orsolya biológus kapták idén a L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.

Huszonegyedik alkalommal adták át idén a kivételes tehetségű magyar kutatónőknek járó, hatmillió forint összdíjazású elismerést Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban - közölték a szervezők.

A díj alapítói azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert a pályáján.

Hirsch Edit, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos munkatársa gyógyszeripari kihívásokra keres megoldásokat, biológiai eredetű gyógyszerek gyártástechnológiájának fejlesztésével foglalkozik. Ezek a készítmények kulcsszerepet játszanak a modern gyógyszeres terápiákban, főleg a rákos, gyulladásos és vírusos megbetegedések kezelésében alkalmazzák őket, előállításuk bonyolult és körülményes eljárásokat igényel.

Rendkívül érzékenyek a környezeti hatásokra, ennek következtében stabilitási problémák léphetnek fel a termelés, a szállítás és a tárolás során egyaránt.

Az új technológiák segítségével, amelyekkel Hirsch Edit dolgozik, nyomon követhetővé válik a hatóanyaggyártás és a készítmények minőségének folyamatos ellenőrzése. Kutatásainak eredménye a jövőben elősegítheti, hogy a költséges terápiák olcsóbban és könnyebben, több beteghez is eljuthassanak.

Zobor Annamária Ditta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Szemészeti Klinika docense több mint 17 éve kutatja az öröklődő szembetegségeket, annak különböző formáit, és dolgozik új terápiás lehetőségek kidolgozásán és vizsgálatán. Az öröklődő retinabetegségek kezelése, génterápiák és mesterséges látásprotézisek kifejlesztése, valamint az őssejtek felhasználása a ritka szembetegségek területén napjainkban válnak elérhetővé. Az eddig ismert, közel 300 gén közül egy gén esetében már létezik törzskönyvezett gyógyszer, amely tavaly óta Magyarországon, a Semmelweis Egyetemen is elérhető, az új terápiát már magyar betegeken is alkalmazzák.

Az örökletes szembetegségek kezelésében a génterápia új lehetőségeket nyitott meg. A díjazott célja, hogy az idegsejtek pusztulását okozó gének tanulmányozása mellett aktívan részt vegyen további terápiák fejlesztésében és gyakorlati alkalmazásában is.

Valkó Orsolya, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos tanácsadója, a Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport vezetője a természetes gyepek megőrzésével és helyreállításával foglalkozik közel 20 éve. A természetes gyepeknek fontos szerepe van egyebek mellett a por szűrésében, a talaj egészségének visszaállításában, és csakúgy, mint a fák, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevésbé melegedjenek fel az urbánus területek.

Valkó Orsolya eredményei mind a városi, mind a vidéki gyepek helyreállításában nagy szerepet játszhatnak és eszközei lehetnek a globális felmelegedés elleni küzdelemnek.

Az elmúlt huszonegy évben ötvenhét magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, így a vállalat eddig több mint 80 millió forintot osztott szét a magyar tudósok között. A több mint két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, valamint a díj kutatónőket és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt. Az ösztöndíj csak magyar női kutatókat támogat, és az ország bármely pontjáról lehet rá pályázni. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

MTI

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk

Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek