OÉT: szoros együttműködés az európai uniós ügyekben
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldala közös munkát ajánlott a kormánynak európai uniós ügyekben a pénteki plenáris ülésen, ahol az ország készülő Európa-politikai stratégiáját és a német elnökség programját tárgyalták.
Borsik János, a munkavállalói oldal soros elnöke úgy vélekedett, azért is van szakadék az EU és az állampolgárok között, mert nincs bevált formája a vélemények egyeztetésének.
Mint mondta, a foglalkoztatást és növekedést célul tűző lisszaboni stratégiát erősíteni kellene. Utalt arra, hogy Magyarországon a gazdasági növekedés üteme mérséklődik. Felhívta a figyelmet arra, hogy az euró bevezetése előtt meg kell vizsgálni annak hatását a különböző csoportokra.
Szűcs György, a munkaadói oldal soros elnöke kiemelte: a magyar érdekek érvényesítése érdekében szoros együttműködés szükséges a kormány, a munkaadói és a munkavállalói oldal között. Utalt arra, hogy a készülő uniós szabályozásban hatékonyabb lehet az érdekérvényesítés, ha az érdekképviseletek már a legelején bekapcsolódnak a munkába.
Szűcs György hangsúlyozta, hogy az Európai Unión kívüli európai országokkal való kapcsolatra is hangsúlyt kell helyezni.
Az OÉT munkaadói és munkavállalói oldala tudomásul vette a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Borsik János úgy vélte, a jövőben is szükség van a szolgálatra, támogatják jelenlétét a munka világában, de aránytalanul nagy az egyéb tevékenység aránya a közvetítéshez képest.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk