Nyugat-Dunántúl: csökkent az illegális migráció
Csökkent az illegális migráció az ország schengeni csatlakozása óta - tájékoztatott Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője.
A védelmi bizottság ülésén Bánhalmi Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója közölte: a burgenlandi rendvédelmi szervektől kapott információ szerint jelentősen csökkent a magyarok által elkövetett bűncselekmények száma.
Az osztrák rendvédelmi szervek kis számban fognak el Magyarország felől érkező bűnözőket, ez jelzi, hogy a schengeni külső határon zajló ellenőrzés és a Magyarországon belüli úgynevezett mélységi kontroll jól működik - mondta Bánhalmi Zsolt.
MTI/Magyar Nemzet
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény 3 hónapja
- Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése 4 hónapja
- Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen? 4 hónapja
- Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat 4 hónapja
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 5 hónapja
- Von der Leyen: legális alternatíva kell a bevándorlóknak mert nincs munkaerő 6 hónapja
- Mi Hazánk: saját sikerünk a vendégmunkástörvény visszavonása 8 hónapja
- A román kormány nem tudja, hány behozott külföldi vendégmunkás távozott az országból 9 hónapja
- A legpallérozottabb elmékre hajt Németország 10 hónapja
- Listát készít a kormány a nélkülözhetetlelen állami munkakörökről 10 hónapja
- Elküldik Floridából az illegális munkavállalókat, de nincs, aki átvegye a munkájukat 10 hónapja