Nyílt napra hívja a gazdasági mesterszakok iránt érdeklődőket a BME
Február 20-án tart nyílt napot a BME Üzleti Tudományok Intézete.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Üzleti Tudományok Intézete 2013. február 20-án 16:00 órától nyílt napot tart, amelyre üzleti mesterszakjai - a részidős formában induló MBA és Számvitel mesterképzések, illetve a nappali formában induló Műszaki menedzser, Pénzügy, valamint Vezetés és szervezés mesterképzések - iránt érdeklődőket várja - írja az Intézet sajtóközleménye.
Az Üzleti Tudományok Intézete jelentős üzleti és menedzsmentképzési központ, a közlemény mérnöki pontossággal felépített tantervet, és a hallgatókra való maximális odafigyelést ígér a leendő hallgatóknak.
Az Intézetnek évente közel ezer új hallgatója van, hallgatói összlétszáma pedig hozzávetőleg háromezer. A nyílt napon rövid előadások hangzanak el a mesterképzésekről, illetve a jelentkezés és a felvételi eljárás menetéről, az előadások után szabadon lehet kérdéseket feltenni. A nyílt nap tervezett helyszíne: Q épület II. előadó (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2.). A részvételi szándékot a nyílt nap honlapján lehet jelezni.
Az Üzleti Tudományok Intézete jelentős üzleti és menedzsmentképzési központ, a közlemény mérnöki pontossággal felépített tantervet, és a hallgatókra való maximális odafigyelést ígér a leendő hallgatóknak.
Az Intézetnek évente közel ezer új hallgatója van, hallgatói összlétszáma pedig hozzávetőleg háromezer. A nyílt napon rövid előadások hangzanak el a mesterképzésekről, illetve a jelentkezés és a felvételi eljárás menetéről, az előadások után szabadon lehet kérdéseket feltenni. A nyílt nap tervezett helyszíne: Q épület II. előadó (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2.). A részvételi szándékot a nyílt nap honlapján lehet jelezni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben 4 hónapja
- Gyakorlatorientált HR-képzés, piacképes diploma 4 hónapja
- A távmunka nem öli meg az üzleti utazást, csak átalakítja azt 5 hónapja
- Így változott a női vezetők aránya Magyarországon 6 hónapja
- Ismét központi nyílt Napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 6 hónapja
- Rangos nemzetközi üzleti versenyen nyertek a Corvinus hallgatói 7 hónapja
- Diákoknak rendeztek járműipari nyílt napot a BMW debreceni gyárában 7 hónapja
- Hogyan tehető emberségessé az üzlet? 7 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Pályaorientációval segítik a munkaerő-utánpótlást 8 hónapja
- Elindult a keresztféléves felvételi, már lehet jelentkezni 8 hónapja