Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a pedagógus szakszervezet
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak.
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amiben arról írnak, hogy önálló oktatási minisztériumra van szükség, számolt be róla a Telex.
"A választásokon győztes pártszövetség több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését" - áll a levélben. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szintén önálló oktatási minisztériumot követel, valamint tanszabadságot és kiszámítható jövőt az oktatásban.
Mindkét szakszervezet szerint külön tárca kell az oktatásnak, hozzáértő miniszterrel.
A PDSZ úgy látja, hogy az "az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak"
"Az új kormányra vár az a feladat is, hogy gondolja át a mára megbukott pedagógus életpályamodellt, minden diáknak érdemi óraszámcsökkenést jelentő új alaptantervet dolgozzon ki. A PSZ követeli a pedagógusképzés megújítását, az oktatási intézmények szektorsemleges finanszírozását. Az oktatásra fordított összeg érje el a mindenkori GDP 6 százalékát!"- emeli ki a PSZ.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint minden eddiginél sürgetőbb, hogy legyen tanszabadság, megélhetési biztonság és kiszámítható jövőkép az oktatásban.
A PDSZ felhívta a figyelmet: jelentős béremelés és a munkaterhelés csökkentése nélkül nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja