Novemberben 44 százalékkal több cég szűnt meg, mint amennyi létrejött
Novemberben 2112 cégalapítás mellett 3033 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, 44 százalékkal több cég szűnt meg, mint amennyi létrejött - derül ki az Opten elemzéséből.
A cégek számának csökkenése önmagában nem probléma - jelezte a szakértő. A cégszerkezet évek óta tisztul, a megmaradó cégek egyre aktívabbak, és összesített teljesítményük növekszik. A cégalapítási kedv visszaesése azonban a szakértő szerint a piaci optimizmus visszaesésére utalhat.
Hozzátette, a cégalapítások száma abszolút értékben még mindig magas, a cégek jelentős része azonban lemorzsolódik az első években. Ideális esetben egy egészséges cégszerkezetben az alacsony cégtörlési számot némileg meghaladó cégalapítási értéket produkálna a gazdaság - ismertette.
A cégek számának csökkenése általános, az építőipar és az energetika kivételével mindenhol jellemző. Arányaiban magas a lemorzsolódás a szennyvíz és hulladékgazdálkodásban (0,80 százalék a cégtörlési arány, az adminisztrációs ágazatokban (0,73 százalék), valamint a vendéglátásban (0,63 százalék).
A cégalapítás az építőiparban (0,76 százalék), az energetikában (0,74 százalék) és a pénzügyi szektorban (0,54 százalék) a cégek számához viszonyítva magas.
A novemberi céginformációs mutatók a cégszám csökkenése ellenére alapvetően pozitívak - emelte ki az Opten szakértője. Hozzátette: ugyanakkor az országos cégtörlési érték július óta folyamatosan nő, és bár mértéke még nem kritikus, megtöri a korábbi évek trendjét.
A cégalapítások száma azonban 1-2 éven belül újra a cégtörlések száma fölé kerülhet - vélte a szakértő, szerinte ezt erősíti meg az is, hogy novemberben 402 újonnan induló felszámolást tettek közzé, ami az egész év egyik legalacsonyabb értéke.
Az Opten-Cégfluktuációs Index (CFI, az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) novemberi értéke 11,29 százalék volt. A megyék közül Vas (7,72 százalék), Zala (7,80 százalék) és Győr-Moson-Sopron megyében (7,98 százalék) érte el a legjobb értékeket, a legrosszabbat pedig Jász-Nagykun-Szolnok (13,19 százalék), Baranya (13,35 százalék) és Somogy (14,19 százalék) megyében.
A fővárosban novemberben 1072 céget alapítottak, 1465 szüntettek meg, a felszámolások száma 153 volt, az Opten-CFI értéke 16,45 százalék volt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 3 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Közel 300 fővel nőtt a gödi Samsung, több kölcsönzőnél csökkent a létszám 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 1 hónapja
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja
- Nagyot nőtt a takarítócég, már több mint 11 ezren dolgoznak náluk: létszámtrendek 2 hónapja