kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Nőtt a magánszemélyek keresete tavaly

A magánszemélyek tavaly 4 százalékkal magasabb jövedelmet szereztek az szja-bevallások alapján, mint a megelőző évben, adókötelezettségük ugyanakkor csaknem 3 százalékkal csökkent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint.

A magánszemélyek jövedelme a megelőző évhez képest tavaly 333,5 milliárddal 8761,9 milliárd forintra emelkedett, adókötelezettségük pedig 1356,9 milliárdról 1318,3 milliárd forintra mérséklődött.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a bevallók száma mintegy 31 ezerrel nőtt, az előző évhez képest ennyivel többen szereztek jövedelmet. Az összevonás alá eső jövedelmek 4, a forrásadós jövedelmek 4,5 százalékkal bővültek. Munkaviszonyból származó bérjövedelemmel 3 millió 849 ezren rendelkeztek, melynek átlagos havi összege 174 ezer forint volt, ez az előző évinél 4 ezerrel több.

Az egy főre jutó adó összege 337 ezerről 326 ezer forintra mérséklődött. Az összevont jövedelmek adóterhelése 2013-ban 13,6 százalék volt, 1,1 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.

A 2013-as adóévről 4 millió 494 ezer 661 magánszemély jövedelembevallását dolgozták fel. A 2013. évi szabályozásban fontos változás volt, hogy teljes egészében kivezették az adóalap kiegészítés intézményét. Enélkül az összevont jövedelem 29,1 százaléka esett volna a bruttósítás hatálya alá, ami a jövedelmeket 687 milliárd forinttal, az összevont adóalapot 9448 milliárd forinttal növelte volna, és 109,9 milliárd többlet adóterhet eredményezett volna.

A munkaviszonyból származó bérjövedelmek 4,5 százalékkal növekedtek, így 2013-ban már az összevonás alá eső jövedelem 91,5 százaléka munkabérből származott. A munkabérrel rendelkezők létszáma 2012-hez képest 77,9 ezerrel – 2,1 százalékkal – növekedett, a bérjövedelem egy főre jutó átlaga pedig 2,4 százalékkal.

Tavaly közel 3 millió 849 ezren rendelkeztek munkaviszonyból származó bérjövedelemmel, melynek átlagos összege éves szinten 2 millió 83 ezer forint, havi szinten 174 ezer forint volt. Ez átlagosan havi 4 ezer forintos béremelkedésnek felel meg a NAV szerint. A minimálbér havi összege ezt meghaladó mértékben, 5 ezer forinttal – 5,4 százalékkal – 93 ezer forintról 98 ezer forintra nőtt.

Családi kedvezmény címén 2013-ban összesen 1 millió 114 ezren, azaz a bevallást benyújtó magánszemélyek közel egynegyede csökkentette adóalapját, arányuk megegyezik az előző évivel. Az átlagosan igénybe vett kedvezmény 1 millió 040 ezer forint, az összes adóalap-kedvezmény 1158,2 milliárd forintot tett ki. A 16 százalékos adómértékkel számítva a tavalyinál 1,1 milliárd forinttal több – összesen 185,3 milliárd forint – maradt a családoknál a gyermekvállalás elismert költségeként. A családi kedvezményről nyilatkozók 48 százaléka egy, 34,7 százaléka kettő, 14,7 százaléka három gyermeket jelölt meg bevallásában.

Az összevont adóalapot terhelő adóját 563 ezer személy csökkentette összesen 21,3 milliárd forinttal. Ebből az önkéntes pénztári számlák és a nyugdíj-előtakarékossági számlák javára 10,3 (2012-ben 9,7) milliárd forintot utaltak.

Az összevont jövedelmet elszámoló magánszemélyek 64,2 százaléka tavaly nem élt egyetlen kedvezmény igénybevételének lehetőségével sem.

Az érvényesíthető kedvezmények levonása után az előző évinél 14,2 ezerrel több, összesen közel 3 millió 924 ezer magánszemélynek keletkezett adófizetési kötelezettsége. Az összevont adóalap után keletkezett adó összege 1195,7 milliárd forintot tett ki, 4 százalékkal, 50 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél.

A külön adózó jövedelmek összege 12,1 százalékkal, 645,5 milliárd forintra emelkedett, részarányuk 6,4-ről 6,9 százalékra, a magánszemélyekhez kötött forrásadó 11,4 százalékkal, 112,4 milliárd forintra nőtt. A forrásadós jövedelmet kimutató magánszemélyek száma csökkent, a fajlagosan realizált összegek azonban emelkedtek

A NAV adatai szerint mind az összevont jövedelmek, mind a forrásadós jövedelmek adóterhelése csökkent, míg az előbbinél 1,1 százalékponttal, addig utóbbinál 0,1 százalékponttal.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk