Nőnek a tanári fizetések
Tovább emelkednek a pedagógusbérek, racionalizálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését és biztonságos lesz jövő évben a köznevelési intézmények működése - erről Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évvégi interjúban, kiemelve: lesz elegendő férőhely a kötelező óvodáztatáshoz.
A jövő szeptemberben életbe lépő kötelező óvodáztatásról és férőhely-bővítésről elmondta: állami költségvetésből, pályázaton keresztül 20 település 897 új óvodai férőhely létesítéséhez 850 millió forintos támogatás van. 2010-től jövő márciusig 5850 új óvodai férőhelyet hoznak létre.
A Klikről azt mondta, az elmúlt két év tapasztalata alapján szükséges a finomhangolás, a szervezet racionalizálása. A Klik Hanesz József elnök személyében új vezetőt kapott és a működés kiszámíthatóbbá vált, megindult az átalakítás - jelezte.
Nagyobb feladat- és hatáskört delegálnak a Klik megyeközponti tankerületeihez, ezzel biztosítva a feladtok hatékonyabb ellátását és az intézmények fenntartásának hatékonyabb megszervezését. Az átszervezéseknek köszönhetően jogosultságok kerülnek közelebb az iskolákhoz, így gyorsabb döntések várhatók - jelezte. Kitért arra is, hogy a benyújtott köznevelési törvénymódosításnak megfelelően a pedagógiai szakmai szolgáltatások feladata kikerül a Klik feladatköréből, átkerül az Oktatási Hivatalhoz, így a Klik egy átláthatóbb, tisztán fenntartói feladatok ellátását végző szervezetté válik.
Szólt arról is, hogy a térítésmentes tankönyvellátás a köznevelési törvény értelmében folytatódik felmenő rendszerben, azaz a 2015/2016-os tanévben összesen 750 ezer diák jut majd ingyen tankönyvhöz. Az idei tanév számadatait összevetve mintegy 100 ezerrel több gyermek részesül ingyenes tankönyvellátásban, amely egyre nagyobb segítséget és megtakarítást jelent a családoknak.
Arról, hogy a korábbi hibák eredményeképpen több olyan tankönyv került az iskolákba, amelyek tartalmilag vitatott elemeket tartalmaznak, azt mondta: ez is azt mutatja, hogy szükség van az állami szerepvállalásra és az állam minőségi garanciájára. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben a tankönyvfejlesztés széles társadalmi és szakmai egyeztetéseken alapul, az észrevételek feldolgozását követően alakul ki a végleges tankönyv. A három évig tartó fejlesztésnél minden észrevételt figyelembe vesznek, minden hibát javítanak. Ugyanakkor nem feltétlen cél az, hogy a jövő tankönyveiben minden ugyanúgy szerepeljen, mint az elmúlt 20 évben - jegyezte meg.
A köznevelési államtitkár az elkövetkező időszak teendőit áttekintve szólt arról, hogy 2014/2015-ös tanévben fejeződik be a mesterpedagógusi és kutatótanári fokozatba kerülés szakmai követelményrendszerének, minősítési eljárásrendjének a véglegesítése. Ezen a projekten számos felsőoktatási intézmény és több mint ezer gyakorló pedagógus vesz részt 2015 őszéig.
Tart a szakképzési rendszer átalakítása is, ami azért is szükséges, mert az elmúlt években a szakiskolai képzésre jelentkezők alacsony tanulmányi átlaggal rendelkeztek és sokan hagyták el az iskolát. A kormány ezt a folyamatot akarja fékezni és a társadalomnak is elismertté tenni a fizikai munkát, annak megbecsülését - hangsúlyozta, hozzátéve: fontosnak tartják, hogy az alapfokú képzésből felkészült, közismereti tudással felvértezett tanulók kerüljenek ki. Jelezte: a szakképzési rendszerben a kollégiumok lesznek az esélyteremtés legfőbb eszközei.
Számos további intézkedést is előkészítettek, amelyek a háttérintézmények racionalizálását, átláthatóbb, hatékonyabb munkavégzést, az egyes eljárások - például az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés és a pedagógus-minősítési eljárás - egyszerűbbé, gyorsabbá válását célozzák, s az Oktatási Hivatal közvetlenebbül támogatja majd a köznevelési feladatok ellátását - mondta Czunyiné Bertalan Judit.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Belügyminisztérium: továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok 3 napja
- Leendő pedagógusoknak indult álláslehetőségeket bemutató rendezvénysorozat 5 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja