Nő a katonák illetménye 2018-ban
A honvédelmi államtitkár sajtótájékoztatón elmondta: januártól öt százalékkal nő a katonák bére az életpályamodellnek köszönhetően, így az ő bérük is átlagosan 50 százalékkal emelkedik 4 év alatt.
Az államtitkár hangsúlyozta: januártól újabb öt százalékkal nő a katonák illetménye az életpályamodellnek köszönhetően, így az ő bérük is átlagosan 50 százalékkal emelkedik 2015-2019 közt. Emellett széleskörű laktanyafejlesztés kezdődik Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon, amire 2018-ban 11 milliárd forintot fordít a kormány.
Vargha Tamás kiemelte: fejlesztik a katonák egyéni felszereléseit, minden magyar honvéd megkapja az új típusú gyakorlóruhát, és az a cél, hogy mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. Ennek érdekében a kormány több pénzt fordít az Önkéntes Tartalékos Rendszer megújítására és a Honvédelmi Sportszövetség támogatására is. Az államtitkár hozzátette: húsz év után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a szolnoki légi bázison újraindul a katonapilóta és a légiirányító képzés.
Varga Tamás azt mondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy a Magyar Honvédség Közép-Európa meghatározó haderejévé váljon, ezért 2018-ban közel százmilliárd forintot fordítanak a honvédség fejlesztésére.
Annak érdekében, hogy "megőrizve újítsuk fel" azokat az eszközöket, amik rendelkezésre állnak, jövőre folytatódik a helikopterfelújítás, a légiszállító képesség megújítására pedig a Magyar Honvédség két A319-es Airbust vásárol - tette hozzá.
Az államtitkár közölte: folytatódnak a Magyar Honvédség missziói azokban az országokban, ahol a magyar katonák jelen vannak.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja