"Nincs szó a felsőoktatási törvény visszavonásáról"
Várhatóan 2012-től tarthatnak szóbeli felvételit a felsőoktatási intézmények, és 2014-től lehet a két emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépés feltétele - mondta Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban.
A tervek szerint rögzítené a koncepció, hogy minden évben az előző esztendőben 18. évét betöltő korosztály 45 százaléka léphessen be államilag finanszírozott képzésbe. A lemorzsolódás mellett az önköltséges diákokkal így teljesíthetőnek tűnik az az uniós előírás, hogy 2020 után a 30-34 éves korosztályon belül érje el a 40 százalékot a felsőfokú végzettséget szerzők aránya. 2013-tól a felsőoktatásba való belépés feltétele lesz az egy emelt szintű érettségi, 2014-től pedig két tárgy lenne a követelmény - mondta az államtitkár. Megjegyezte: ez nem jelent majd leküzdhetetlen akadályt, ugyanis az alap- és emelt szint követelményszintje megváltozik. Hozzátette: a két kötelező tárgy közül csak az egyik lesz a szakhoz kötött, a másik szabadon választható lesz.
MTI/Magyar Nemzet
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk
Aki a magyar törvényeket és a magyar szabályokat nem tiszteli, annak semmilyen szinten nem kell Magyarországon maradnia - hangsúlyozta a belügyminiszter... Teljes cikk
Egy friss felmérésben mindössze a válaszadók 4 százaléka gondolkozik a home office-napok számának növelésében. Teljes cikk
- Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti 4 hete
- Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés 2 hónapja
- Február végéig lehet szavazni az ország legjobb egyetemi oktatójára 2 hónapja
- Kurzus indul a mesterséges intelligenciáról egy vidéki egyetemen 2 hónapja
- Több tízezernyi magyar cégnek kell megfelelnie az ESG-szabályoknak 3 hónapja
- Bemutatták a megújult Diplomás Pályakövetési Rendszert 3 hónapja
- Tiltakozás az állami finanszírozású felsőoktatási helyek csökkentése ellen 3 hónapja
- Új vezető az Államadósság Kezelő Központ élén 3 hónapja
- Ennyi állami ösztöndíjas férőhelyet hirdettek meg a felsőoktatásban 3 hónapja
- Még egy hónapig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hónapja
- Az egyéni szolgáltatók munkavédelmének titkai 3 hónapja