Nincs megegyezés a TEVA-nál
Magasabb bérekért demonstráltak a debreceni TEVA gyógyszergyár munkavállalói, miközben a gyárban megkezdődtek a bértárgyalások a szakszervezet és a vállalat vezetői között - írja a Mérce.
A demonstráció nagyjából két órán át tartott és 500-600 dolgozó vett részt benne. A Mérce helyszíni információi szerint a Teva debreceni vezetősége egyelőre csupán minimális elmozdulást mutat.
A tüntetés felszólalók sérelmezték az alacsony bért, a cafeteria-elemek eltörlését, és a túlóratörvény bevezetését is.
A lap információi szerint az éppen műszakban lévő dolgozókat nem engedték csatlakozni a gyár előtt demonstráló tömeghez.
Fotó: MTI
Mérce
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 1 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 1 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 1 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 1 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 2 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 2 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 3 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 3 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 3 hete