Nem tudott megegyezni a pedagógusok sztrájkbizottsága és a kormány
Bár némi előrelépés történt, megállapodás nem született a pedagógusok sztrájkbizottsága és a kormány hétfői tárgyalásán az április 20-ra bejelentett országos pedagógussztrájk még elégséges szolgáltatásairól.
Kitért a kormány felvetésére is, miszerint egy esetleges sztrájk alatt minden intézményben szükség van a még elégséges szolgáltatások biztosítására.
Jelezte: a szakszervezetek ez irányú javaslatait áttekintették. Azt kérték, hogy elsősorban a szülők, diákok érdekében ne hozzanak olyan döntést, aminek nyomán a sztrájk reggelén nem tudják pontosan, hogy a gyermeküket hová vigyék.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta: azt javasolják, egy adott intézményben a sztrájkban résztvevők felmérése és a tanulók számának meghatározása után szülessen döntés, hogy biztosítják-e a tanulók számára az elégséges szolgáltatást. Azt szeretnék, ha ezt helyben a polgármester, illetve a tankerületi központ vezetője a sztrájk szervezőjével egyeztetné. Rámutatott: nagyon fontos kérdés, hogy ez ne jelentsen az átlagosnál nagyobb megterhelést a tanulóknak, illetve a szülőknek.
A pedagógusok sztrájkbizottsága javaslatára a kormány kedden délelőtt 10 óráig válaszol - jelezte Sipos Imre.
Galló Istvánné szólt még arról is, hogy a sztrájkbizottság négypontos követelését illetően nincs előrelépés, nem vált okafogyottá az április 20-ra hirdetett sztrájk.
A pedagógusok sztrájkbizottsága - amelynek tagja a Pedagógusok Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet - április 5-én jelentette be országos pedagógussztrájk szervezését.
Követeléseiket négy pontban határozták meg: ezek közé tartozik az állami intézményfenntartó központ átszervezése, feladatainak meghatározása oly módon, hogy az biztosítsa a köznevelési intézmények szakmai, gazdasági és munkáltatói önállóságát. Az iskolában pedagógus munkakörben alkalmazottak kötelező óraszámát heti 22 órában kell meghatározni.
A sztrájkbizottság követeli, hogy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők részesüljenek havi rendszeres, keresetükön felüli többletjuttatásban, függetlenül attól, hogy milyen intézménytípusban dolgoznak.
A jövő évi költségvetés tárgyalásakor ugyanakkor mindenképpen foglalkozni kell az oktatást-nevelést segítők bérének rendezésével. Meg kell teremteni továbbá annak feltételeit, hogy az intézményvezető minőségi munkavégzésért járó minőségi bérpótlékkal ismerhesse el az átlagon felüli munkateljesítményt.
A négy pontról szerdán folytatódnak az egyeztetések.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja