Nem szabad diszkriminálni a dohányosokat
Az Európai Unió állásfoglalása szerint nem számít diszkriminációnak a dohányosok kizárása az álláspályázatokról - nyilatkozta néhány napja a Bizottság több tisztviselője. Azóta pontosítottak: ellenzik a diszkrimináció minden formáját, de az EU-jogszabályok nem terjednek ki a dohányosok hátrányos megkülönböztetésére, hanem nemzeti hatáskörbe tartoznak.
A magyar állami hatóság diszkriminációként kezeli
Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság továbbra is diszkriminációként kezeli a helyzetet. A hazai munkáltatóknak tehát nem árt vigyázniuk az ilyen jellegű kikötésekkel.
"Véleményünk szerint még mindig diszkriminációt követ el, aki a hirdetésben feltünteti: csak nemdohányzók jelentkezését várja az állásra. A jog ugyanis így fogalmaz: hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása ..., illetve egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban. És a dohányzó életmód megítélésünk szerint beletartozik az egyéb kategóriába. Ha tehát az alkalmazás kizárólagos akadálya a dohányzó életmód, abban az esetben a munkáltató diszkriminációt követ el. Amennyiben ez bizonyítást nyer, neki is ugyanúgy szükséges befizetnie a rá kirótt büntetést" - fogalmaz Dr. Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság osztályvezetője.
Az esély meg nem adása problémákat vet fel
Szintén óvatosságra inti a munkáltatókat Sipos Márta munkajogász. "Egyelőre nagyon is aggályos valakit csak azért kizárni a jelöltek köréből kizárni, mert dohányzik. Más a helyzet, ha egy munkaalkalmassági vizsgálat során kiderül: a jelölt a cigarettázás miatt nem alkalmas a megpályázott munka elvégzésére. De az esély meg nem adása mindenféleképp problémákat vet fel."
Nem találkoztak ilyen hivatalos üggyel
Sipos Márta és Gyarmati Edit hozzátette, több évtizedes munkásságuk alatt eddig még nem volt egyetlen olyan megkeresésük sem, amelyben az ügyfél arra panaszkodott volna, hogy a munkáltatója megkülönbözteti dohányzó életmódja miatt. "Hazánkban a munkáltatók nem ez alapján válogatják ki, illetve bocsátják el az embereket" - értettek egyet.
A fejvadász szemével: elvétve szempont a munkáltatóknál
"A munkáltatók között csak elvétve akad, aki kiköti: nemdohányzó pályázóval kívánja betölteni az állást. Körülbelül száz foglalkoztatóból egy fordul hozzánk ilyen jellegű kéréssel. A munkáltatók általában nem is említik a dohányzás-nemdohányzás problémát. Megbízóink egyáltalán nem ragaszkodnak ahhoz, hogy az interjúkon a jelöltektől megkérdezzük: cigarettáznak-e vagy sem. Az gyakrabban fordul elő, hogy a pályázók azért mondanak fel, mert nem bírják elviselni az állandó cigarettafüstöt maguk körül" - számolt be Balázsy Krisztina, a Grafton fejvadász cég vezető tanácsadója, aki az álláskeresőknek azért azt tanácsolja, ne hangoztassák az állásinterjún, ha dohányoznak.
Ugyanakkor tagadni sem érdemes. "Ha rákérdeznek az interjúztatók, mondják el őszintén. Főleg, ha csak néhány szálat szívnak el a nap folyamán. A jelöltre maga a cigarettázás nem vet rossz fényt, viszont az igen, ha erősen érezni rajta a cigarettaszagot. Azt nem igazán kedvelik sem a munkáltatók, sem az interjúztatók" - avatott be.
Recepciós pozícióra a dohányzók kizárva
Mindezek ellenére mi találkoztunk negatív tapasztalatokkal is. Egy neve elhallgatását kérő, volt álláskereső arról számolt be: ő bizony már találkozott a pályázásból a dohányzókat kizáró hirdetéssel. Emellett részt vett olyan interjún is, ahol nyomatékosan kijelentették, hogy nem kívánnak cigarettázó jelöltet felvenni a pozícióra. Itt egyébként egy recepciós munkáról volt szó.
Kommunikációs szempontból is baklövés
"Nem vet jó fényt a cég hírnevére, ha álláshirdetésben jelzi, nem vesz fel dohányos munkatársat" - magyarázza Szántó Balázs, a Noguchi-Porter-Novelli PR-ügynökség operatív igazgatója. "A fogyasztói és az álláskeresői réteget egyaránt taszítja a nyílt diszkrimináció, az egészségtudatosság ugyanis még nem épült be az emberek gondolkodásába. Sokkal inkább az az üzenet jön át, hogy a munkavégzéshez nem kötődő ok miatt kerül hátrányba egy álláskeresői csoport" - teszi hozzá.
Svájcban van példa nyíltan diszkriminálóra
Nyugat-Európában egyébként van példa arra, hogy egy cég nyíltan felvállalja a füstölők elutasítását. A 20 Minuten nevű svájci hírportálnak például egy zürichi tanácsadó iroda vezetője elmondta, nyolc éve szerepel minden állásajánlatukban, hogy nem akarnak cigarettázó pályázót, ennek ellenére senki sem panaszkodott. A nagy multik azonban óvatosabbak. A Novartis gyógyszercég svájci vállalatánál a munkahelyen tilos a dohányzás, de a füstölés nem szempont a kiválasztásnál, privát ügyként kezelik.
A világszervezetek közül egyébként a WHO (World Heath Organization) december óta nem vesz fel dohányos munkatársat.
Oroszi Babett - Karácsony Zoltán, 2006. augusztus 9.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- Egyre inkább nőhet az érdeklődés a mentális egészségügyi támogatások iránt 3 hónapja
- Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók 3 hónapja
- Felmérés: a mesterséges intelligencia növeli a munkahelyi elégedettséget 3 hónapja
- Grafikonon a munkabalesetek számának alakulása Magyarországon 3 hónapja