kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Nem kaptak béremelést, sztrájkolhatnak is a vasutasok

A vasutas szakszervezet az inflációval egyenértékű emelést szeretne elérni.

images

Egyre több cégnél követelnek béremelést a munkavállalók a magas infláció, a növekvő élelmiszerárak és a dráguló rezsiköltségek miatt. A Liga Szakszervezet egyszeri, 50-150 ezres kompenzációt harcolt ki - adta hírül az ATV. Ahol a munkaadók az alapbért is emelték, ott ez 5 és 12% között mozgott.  A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint olyan is megesett, hogy egy cég nem akart emelni, és egy másik vállalat vette rá a kompenzációs tárgyalásra. "Onnantól már az előzőleg tiltakozó, vagy hajlandóságot nem mutató vállalat is képes volt és hajlandó volt tárgyalni és béremelésben megállapodni" - mondta Zlati Róbert, a szövetség elnöke. 

A vasutas szakszervezet korábban százezer forintos kompenzációt szeretett volna elérni, amit nem kaptak meg. Most az inflációval egyenértékű emelést kérnek, és ősszel akár sztrájkolni is hajlandók a magasabb fizetésért.

Rolerk Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke a csatornának azt mondta, a munkaerőhiány miatt a cégek is gondolkodnak az emelésben. Mint kiemelte, a gáz- és áramárak dupla, esetenként tripla költségeket rónak a cégeke.

 

ATV

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk