"Nem engedjük!" - demonstráltak a vegyészek
A munka világát szabályozó törvények tervezett változtatása miatt demonstrált a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet (KVSZ) és a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete (VMFSZ) az észak-borsodi Kazincbarcikán csütörtök este.
Eördöghné Pataki Irén, a KVSZ elnöke azt mondta, nemcsak vegyipari dolgozók érkeztek a csendes tüntetésre, és nemcsak a vegyészekért vállalják a demonstrációt, hanem a rendvédelmiekért, a vasutasokért, a postások, a szociális munkások, az egészségügyi dolgozók köréért is. Emellett az ország számos pontjáról kaptak támogató leveleket, táviratokat a tüntetéssel kapcsolatban, így Győrből, Pécsről és a fővárosból is.
Salagvárdi Gábor, a VMFSZ elnöke beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány tizennégy hónapja semmibe veszi a társadalmi párbeszéd európai és magyar normáit, a parlamentben egyének kénye-kedvére törvényeket módosítgatnak, a szavazógépezet pedig megszavazza azokat. A bérből és fizetésből élő munkavállalók már nem tudják ezeket a terheket elviselni, a jelenlegi törvénymódosítási tervezet pedig - amely a munkát, a munkavállalókat érinti -, rabszolgasorba "dönt bennünket" - tette hozzá.
"Nem engedjük!" kiáltásokkal helyeselték a tüntetők a szakszervezeti vezető kijelentéseit, aki kitért arra, hogy felhívják a kormány figyelmét, térjen vissza "a rendes útra", üljön le tárgyalni az érintettekkel, a munkavállalókkal, a munkaadókkal, a nyugdíjas szövetségekkel, mert ha nem teszi, "mi is mást fogunk tenni, nem leszünk ilyen békések" - mondta.
A kazincbarcikai vegyész szakszervezetek korábban az MTI-t arról tájékoztatták, hogy demonstrációs bizottságot alakítottak, mert "egyre növekvő aggodalommal figyelik a munka világát szabályozó törvények kormányzat általi sárba tiprását".
Tiltakozásuk indokai között szerepel, hogy a korkedvezményes nyugdíjat a vegyészek meg sem kapták - pedig aláírásokat gyűjtöttek, félpályás demonstrációt is tartottak ennek érdekében -, de most már esélyük sem lesz, hiszen magát a lehetőséget szüntetik meg.
Álláspontjuk szerint a munkavállalóknak nagyon fontos továbbra is a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetősége, amelyet meg kellene tartani, valamint az érdekegyeztetés, hiszen nem lehet elfogadni a munka világát érintő szabályozást társadalmi vita, párbeszéd nélkül. A két kazincbarcikai vegyipari szakszervezet összességében csaknem kétezer embert tömörít.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja