Nem csak Magyarországon nem mernek vállalkozni
Száztizennégy erdélyi kisvárosban mérte fel a lakosság vállalkozói hajlamát négy romániai és egy magyarországi szervezet egy uniós projekt keretében, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 81 százalékának egyáltalán nem áll szándékában önálló vállalkozást indítani.
Csata Zsombor szociológus szerint Erdélyben 27 vállalkozás esik ezer főre. Az erdélyi kisvárosokban lakó személyeknek mindössze 4,6 százaléka alapított kis- és középvállalkozást, és 13,5 százalékra tehető a potenciális vállalkozás-létesítők aránya. A megkérdezettek 81,9 százaléka nem kíván saját céget alapítani. Itthon még rosszabb a helyzet, a fiatalok 96 százaléka nem mer vállalkozni.
A szociológus szerint a vállalkozói hajlam nagyobb a kisvárosi magyarok körében, mint a románok között, a tömbben élő magyarságnál pedig az együttműködési hajlam és a bizalom magasabb, mint a románokkal együtt, kisebbségben élő romániai magyar közösségekben.
A felmérés a megtakarítási szokásokat is vizsgálta. Kiderült, hogy a megkérdezettek több mint 70 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, az ezzel rendelkező háztartások egyharmadánál pedig a félretett pénz összege nem haladja meg az évi nettó átlagjövedelmet.
Péter László szociológus szerint az erdélyi potenciális vállalkozók körében egyre nagyobb a magasan képzett nők aránya. Megtalálhatóak közöttük az elégedetlen, 40 év körüli állami alkalmazottak, a hazatelepült vendégmunkások, akik külföldi tapasztalataikat akarják gyakorlatba ültetni saját vállalkozás keretében. Fiatal pályakezdők is vannak köztük, akárcsak volt vállalkozók, akik szintén tudásukat akarják hasznosítani egy új vállalkozásban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Novartis Magyarország élén 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Melyik országban jár a legtöbb szabadság? 3 hónapja