Néhol hiányzik a fertőtlenítő és ügyeskednek az alapterülettel, de a legtöbb boltban minden rendben
Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályok betartását három hete ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság. A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett 2336 üzlet közül 338 helyszínen tapasztaltak jogsértést, az esetek több mint felében a kézfertőtlenítő hiányát.
A leggyakoribb jogsértésként, 176 alkalommal pont ez utóbbi maradt el. A második legtöbbször előforduló hiba, hogy a vállalkozás nem a vásárlótér valódi alapterületének megfelelően nyilatkozott a bejáratnál a létszámkorlátozásról, erre 141 esetben volt példa. Közel ugyanennyiszer hiányzott az előírt tájékoztatás arról, hogy legfeljebb hány vevő tartózkodhat egyszerre a boltban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A mulasztásokat az üzletek többsége hamar, sokszor már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Eddig mindösszesen húsz esetben született a jogsértés javítására kötelező határozat, hat további eljárás még folyamatban van.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: a kollégák 136 hibázó üzletben már másodszor is megfordultak, az utóellenőrzések során mindent rendben találtak.
A három hete tartó országos vizsgálat egyértelmű tapasztalata tehát az, hogy az üzletek döntő többsége tisztában van a jogszabályi előírásokkal, és megfelelően gondoskodik azok betartásáról. A vállalkozók együttműködőek a viszonylag ritka szabálytalanságok kiigazításában is, fogyasztóvédelmi bírságot ezért mostanáig nem kellett kiszabni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A kereskedelmi dolgozókat segítő törvénymódosítást javasolnak a szakszervezetek 2 hónapja
- Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert 3 hónapja
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja
- Kelet-Magyarországon erősít a Prohuman 4 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Amit jó, ha tudunk az öntapadó etikett címkékről 5 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára 6 hónapja
- Sztrájkhangulat Romániában: még a börtönőrök is őrizetlenül hagynák a rabokat 6 hónapja
- Bérkörkép 2023. - ez a szektor jelenti a legnagyobb meglepetést 6 hónapja
- Komoly leépítésbe kezd a Spotify - Ennyi dolgozót érint a lépés 6 hónapja