Nehezebb esetekre kell felkészülniük a pszichiátriákon dolgozóknak
Több esettel és szélsőségesebbekkel találkoznak a pszichiátriákon dolgozók, mint az ezredfordulón - mondta Feller Gábor, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa csütörtökön a városban, a szakdolgozók háromnapos országos konferenciájának megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón.
Utóbbi indokai között említette az egzisztenciális problémákat, az elidősödést, s azt, hogy egyre nehezebben alkalmazkodnak az emberek a társadalmi változásokhoz.
Az ellátórendszer tűrőképességére vonatkozó kérdésre Feller Gábor azt felelte: "a határon vagyunk", nem csupán egyes szakterületeken, hanem az egész rendszerben probléma mutatkozik az utánpótlásban. Ennek egyik oka a nyugatra vándorlás, ezen csak a rendszer egészének a megváltoztatásával lehet segíteni - tette hozzá.
Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: az első, 1999-es tanácskozáson jellemzően olyan problémák voltak még terítéken, hogyan ismerhetik meg az új tudományos vívmányokat, fejlesztéseket. Ma viszont mind többet beszélnek a szakmai és a szabályozói környezetről, arról, hogy miből fogják fenntartani "a pszichiátriai osztályok utánpótlását", és milyen módon kell párbeszédet folytatni az egészségügyi kormányzattal a terület stabil működésének biztosítása érdekében.
A háromnapos konferencia mintegy 250 regisztrált szakember részvételével kezdődött meg.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja