kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

Nagy Márton: ismét nőnek a reálbérek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 februárjában 3,7 százalékra mérséklődött az infláció. A kormány már októberre egy számjegyűre szorította vissza az áremelkedés mértékét, ami januárra 3,8 százalékra mérséklődött. Így 2024 elejére a magyar infláció gyakorlatilag összeomlott, kevesebb, mint hatodára esett vissza, és ez a csökkenés folytatódott februárban - értékelte a legfrissebb adatokat közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A háztartási energia ára éves alapon 9 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 19,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 2 százalékkal kerültek kevesebbe, csökkent a használt személygépkocsik ára is 10,5 százalékkal, a járműüzemanyagok pedig 2,4 százalékkal lettek olcsóbbak. Emellett számos élelmiszer ára csökkent 2024. januárjához képest: a baromfihús 1,3 százalékkal, a sertéshús 1,2 százalékkal, a tojás 1,5 százalékkal, a cukor 3,4 százalékkal kerül kevesebbe, mint az előző hónapban - idézte a KSH adatait az NGM.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve a közleményben kiemelte, az infláció összeomlása annak köszönhető, hogy a kormány olyan célzott és eredményes intézkedéseket vezetett be, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás.

A miniszter kifejtette, hogy a szeptemberi fordulat óta ismét nőnek a reálbérek, köszönhetően az infláció folyamatos mérséklődésének, továbbá a decemberi 15 százalékos minimálbér, valamint 10 százalékos garantált bérminimum emelésnek, és ezt fogja tovább erősíteni a pedagógus béremelés és az általános bérdinamika is. 2024-ben, a tartósan alacsony inflációt és az idei évre vonatkozó bérajánlatokat figyelembe véve akár 5-6 százalék feletti mértékben is emelkedhetnek a reálkeresetek - vélekedett a miniszter.

Az infláció sikeres letörését követően a kormány már minden erejével a 2024-es év fő feladatára, a gazdasági növekedés helyreállítására fókuszál. Ennek eléréséhez a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával tovább kell fokozni a 15-64 éves korosztály munkaerőpiaci aktivitását, a beruházási rátát 25 százalékos szint felett kell tartani, valamint a fogyasztói bizalom erősítésével és az óvatossági motívum oldásával helyre kell állítani a lakossági fogyasztást - ismételte meg.

MTI

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk