Mutogasd el vagy rajzold le, hogy bűnös vagy ártatlan!
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a gyakorlati oktatás jelentőségét felmérve már régóta igyekszik ösztönözni hallgatóit az előadó- és érvelőkészség fejlesztésére még a diploma megszerzése előtt. Ezt a célt szolgálja november 21-én tartandó I. Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Polgári Jogi Activity Verseny is.
Az első ízben megrendezett országos jogesetmegoldó verseny célja, hogy a hétköznapi élet polgári jogi kihívásai iránt fogékonyságot érző joghallgatók összetett, életszerű gyakorlati feladatok megoldásával mérhessék össze jogi problémamegoldó készségüket és kreativitásukat, többek közt - egy másik csapat legyőzésével - játékos formában nyerjenek meg egy polgári jogi esetet.
A rövid felkészülést követően a versenyzőknek - alperesi, vagy a felperesi pozícióból - a Legfelsőbb Bíróság több tagja, így például Dr. Wellmann György, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője, Dr. Csűri Éva bíró és Dr. Orosz Árpád bíró előtt kell tárgyalásszerűen előadniuk az ügy részleteit, méghozzá hagyományos talárban.
Ugyanakkor a verseny kötetlen formában a Polgári Jogi Activity Versennyel délután folytatódik, mely során az ország leendő ügyvédei és ügyészei azt is bizonyíthatják, hogy a jogi fogalmakat nem csak elméletben tudják, hanem akár el is tudják mutogatni, sőt adott esetben akár le is tudják rajzolni. A háromfős csapatok tagjainak ugyanis olyan polgári jogi fogalmakat kell körülírniuk, elmutogatniuk vagy lerajzolniuk társaiknak, mint például a "jóhírnév védelme", a cselekvőképesség, vagy a "rendeltetésszerű joggyakorlás". Az ország polgári jogi tanszékeinek képviselőiből álló szakmai zsűri a pontos, időben érkezett megfejtés mellett a kreativitást, a szellemességet és a kiemelkedő megoldásokat is pontozhatja.
- A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a gyakorlati oktatás jelentőségét felmérve már régóta igyekszik ösztönözni hallgatóit az előadó- és érvelőkészség fejlesztésére még a diploma megszerzése előtt. A játékos verseny pedig hatékonyan segíti a résztvevők gyakorlati felkészítését, így az egyetemről kikerülő hallgató nem jön zavarba, ha az elsajátított elméleti tudást a tárgyalóteremben először kell élesben alkalmaznia, - tudva, hogy teljesítményén múlik a per kimenetele - hangsúlyozza Dr. Szabó Imre, a SZTE ÁJK dékánja a szerksztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja
- Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia 5 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők és pályakezdő álláskeresők számának alakulása 8 hónapja
- Majdnem 600 ezer a kezdő fizetés ebben a szakmában 8 hónapja
- Ismét várják a pályakezdőket a Protégé mentorprogramba 9 hónapja
- Ezért éri meg a szakképzést választani 9 hónapja
- Egyre hűségesebbek a pályakezdők: öt, vagy annál is több évig maradnának munkahelyükön 10 hónapja
- Mire vágyik egy frissdiplomás? Ebből a felmérésből minden kiderül! 10 hónapja
- Ma már szinte bármely szektorban dolgozhatnak a diákok 10 hónapja
- Félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők 10 hónapja
- Ezeknél a cégeknél szeretnének dolgozni a pályakezdők 10 hónapja