Munkára ösztönöznék az ápolási díjban részesülőket
Segélyplafon bevezetésével munkára "ösztönöznék" a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápoló embereket - olvasható a Népszavában.
Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke cinikusnak tartja, hogy a kormány a segélyezetteket, köztük az ápolási díjban részesülőket munkakerülőknek állítja be, akiket az ellátás csökkentésével kell megrendszabályozni.
Ápolási díj alanyi jogon azoknak jár, akik tartósan beteg 18 év alatti vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni ápolását végzik. Miután ma Magyarországon nincsenek megfelelő oktatási és szociális intézmények a fogyatékkal élők számára, az iskolából való kimaradás miatt az egyik szülő gyakorta nem vállalhat munkát, a tartósan beteg, vagy súlyos fogyatékkal élő felnőtt korú pedig ugyanúgy nem hagyható magára.
Hegedűs Lajos a Népszavának elmondta: a rászoruló szeretteiket tartósan gondozók átlagosan havi 52 ezer forintos jövedelemből élnek, amit most a kormány 47 ezerre csökkentene. Hozzátette: általában kétfős, a fogyatékkal élő gyermek és édesanyja által alkotott családokról kell ugyanis beszélni, amelyekben az egy főre jutó jövedelem 40 ezer forint alatt van. Ráadásul ha ezek az "ápolók" később is szeretteiket ápolják, csak a legminimálisabb nyugdíjra, körülbelül 25 ezer forintra lesznek jogosultak.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Home office: működik a hibrid munkavégzés? 3 hónapja
- Olaszország: sztrájkolnak a közigazgatásban dolgozók, köztük a pedagógusok is 7 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja
- Rendkívüli dolgozói juttatást kapnak a Penny dolgozói 7 hónapja
- Több fizetés az érzelmi munkáért - miért ne valósulhatna meg? 7 hónapja
- Így mentik meg az otthonról dolgozók a Földet 8 hónapja
- A co-working új formája: Otthon, barátokkal 1 éve
- Home Office 1 éve
- Ennyi pénzt igényelhetnek a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek idén 1 éve
- Több állami vezetőnek is nőhet a fizetése 2 éve
- Magas bérigény, bérfeszültség, fluktuáció: van kiút a spirálból? 2 éve