Munkalassításba kezdtek a légiirányítók
A légiirányítók július végén kezdtek volna határozatlan idejű sztrájkba, ám azt egy kormányrendelet megtiltotta.
Jelentősen megnyúltak a Budapestre érkező és innen induló járatok le- és felszállási útvonalai július végétől – tudta meg a 24.hu a pilótóktól. Az értesülést a fővárosba közlekedő légitársaságok gépeinek repülési adatai is alátámasztják. A változás azóta érzékelhető, amióta megjelent a kormányrendelet, mely megtiltotta a béremelést keveslő légiirányítók tervezett sztrájkját. A repülőgépek azóta nem a legrövidebb úton közelítik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, hanem nagyobb kanyarokat, hurkokat tesznek meg a reptér közelében. A „kitérőket” a légiirányítók jelölik ki a gépek számára. A 24.hu értesülései szerint a hosszabb útvonalakat szabályosan, a biztonsági előírásoknak megfelelően jelölik ki a gépeknek, és csak akkor szokták bejárni, ha túlságosan megtelik a főváros felett a légtér. A portál úgy tudja, egyelőre nincs hír róla, hogy gyorsították volna a bértárgyalásokat.
A légiirányítók július 27-én kezdtek volna határozatlan idejű sztrájkba. A szakszervezetek bejelentették, hogy az Alapvető jogok biztosához és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetéhez fordulnak jogorvoslatért.
„Felháborított bennünket a hír. Magyarországon már így is eléggé korlátozottak a sztrájkjogok. A veszélyhelyzetre tekintettel, a rendeleti kormányzás lehetőségével élve uniós alapjogot töröltek el egyik pillanatról a másikra. A szakszervezetek számára elfogadhatatlan egy ilyen döntés” – mondta a 24.hu-nak július végén László Zoltán, a Vasas-szakszervezet alelnöke.
24.hu
fotó: unslpash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 3 hónapja