Munkahelyteremtés a mezőgazdaságban is
A munkahelyteremtés áll a vidékfejlesztési politika középpontjában, ezt a célt szolgálja az agrártámogatási rendszer átalakítása is – mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Kis Miklós Zsolt emlékeztetett, hogy az Európai Unió nem hozta meg a program 2015-ös indításához szükséges alaprendeletet, ezért csak nemzeti forrásból lehetett volna folytatni jövőre ezeket a programokat, az EU jóváhagyása nélkül, ami nem lehetséges. A kormány ezért döntött a 2016-os folytatás mellett, emiatt a gazdákhoz nem jut kevesebb pénz, sőt a közvetlen kifizetéseknek, a vidékfejlesztési támogatásoknak és a Még több munkahelyet a mezőgazdaságba programnak köszönhetően 2014-2020 között a korábbi időszakhoz képest több forrás jut a magyar gazdáknak.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási programok legfontosabb célja, hogy még több munkahelyet hozzanak létre a magyar mezőgazdaságban. Ezáltal erősödhet a magyar középosztály, így érhetjük el, hogy erősödjön a vidék megtartó képessége.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Hatékony csírátlanítás a sörgyártásban, borászatokban 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja