MSZP: szigorúbban szabályozzák a vendéglátóipart, mint a gyógyítást
Komjáthi Imre szerint a rendelet padlóra küldi a már most is munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátóipart.
A gyógyításnál és az oktatásnál szigorúbb vendéglátóipari képesítési követelmények ellen emelt szót az MSZP elnökhelyettese kedden. Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy egy kormányrendelet szerint a vendéglátóhelyeken csak szakképzett dolgozók készíthetik az ételeket. Kifejtette: idén júniusban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere olyan rendeletet hozott, miszerint orvosi végzettség nélkül is tarthat egy mentőtiszt vagy egy ápoló háziorvosi ügyeletet. Hozzátette: az a rendelet pedig egyéves, amely alapján az is alkalmazható tanárként, akinek nincs tanári diplomája. A szocialista politikus közölte, a rendelet padlóra küldi a már most is munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátóipart. Szerinte ha a rendeletet be kell tartatania az éttermeknek, cukrászdáknak, akkor 90 százalékuk be fog zárni. Kételyeit fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a kormány ígéretének megfelelően módosítja a kormányrendeletet.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 2 hónapja
- Terjeszkedne Magyarországon a Pizza Hut 6 hónapja
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 6 hónapja
- Hamarosan képesítés nélkül is lehet majd dolgozni ezekben a szakmákban 9 hónapja
- Nagy a baj: A vendéglátósok szerint nagyon gyenge volt az idei szezon 9 hónapja
- Turisztikai innovációs verseny indul felsőoktatási hallgatóknak 9 hónapja
- Bárpultos 9 hónapja
- A Balatonon és Velencei-tónál razziázott a NAV, ennyi szabálysértést talált 10 hónapja
- Magyar szálláshelyek ezreit hozta rendkívül nehéz helyzetbe a Booking.com 10 hónapja
- Ököllel támadt főnökére egy siófoki vendéglátós 10 hónapja