Pörög a svéd álláspiac, jók a lehetőségek
Több lett a munkalehetőség Svédországban az utóbbi egy évben. A Monster álláspiaci indexe például 4 százalékkal nőtt, és 39-40 ezer között mozog a betöltetlen állások száma.
Ezt erősíti meg a Monster állásportál svédországi álláspiaci indexe is, amely decemberben 4 százalékkal az egy évvel korábbi érték felett állt.
Ott is nyerő az informatikus végzettség
A legnagyobb számban s a legbiztosabb sikerrel – nem meglepő módon – az IT- és komputer-bázisú területeken számíthatnak lehetőségekre a munkakeresők. Legkevésbé pedig az adminisztratív állásokra várók bizakodhatnak.
A közgazdasági diploma biztos kártya továbbra is. A szociális, a természettudományos és a művészi szakokon végzők viszont nem számíthatnak könnyű elhelyezkedésre.
Kapósak az egészségügyi dolgozók is
Valószínű, hogy néhány éven belül több ápolóra, orvosra, gyógytornászra, pszichológusra, építészere, viselkedés- és társadalmi mozgásokkal foglalkozó szakemberre lesz igény. Ha közelebbről is megnézzük mindezt, úgy fest, hogy az egészségügyben biztos állás várja a frissen végzett ápolókat, mégpedig leginkább az aneszteziológia, az intenzív ápolás, a műtőasszisztens szakmákban. S a szakorvosoknak, fogorvosoknak, gyógyszerészek sem kell majd aggódniuk.
Hasonlóan ígéretesek a kilátások a különböző technikai-műszaki pályákat megcélzók számára is. Akik most választanak maguknak képzési formát, okosan teszik, ha számítástechnikai, IT vagy más műszaki-, mérnöki végzettséget nyújtó szakra iratkoznak be. Kapkodni fognak értük! A számítástechnika, az elektronika és az automatizációs rendszerekre szakosodott mérnöki, valamint az építész- és épületgépész diplomát szerzők számíthatnak biztos állásra.
A Monster állásportál-hálózat svédországi kínálata a http://www.monster.se oldalon érhető el.
2012. január 10.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja