Megjött az új Mt: a legfontosabb változások
Hatályba lépett az új munka törvénykönyve (Mt.), amelyben új rugalmas foglalkoztatási formák jelennek meg, bevezetik a kötetlen munkarendet, valamint a munkavállalói biztosítékot. A legfontosabb változások.
Újdonság, hogy a munkaszerződésben már nem lesz kötelező megjelölni a munkavégzés helyét, így a szerződésben csak a munkavállaló alapbérét és munkakörét kell rögzíteni. A munkavállaló a jövőben nem folytathat olyan magatartást, amely a munkáltató helytelen megítéléséhez vezet, és ebben a körben a véleménynyilvánítási szabadság is korlátozható. Szintén újdonság, hogy a gyermekek után járó pótszabadság igénybevételére mindkét szülő jogosult lesz.
Intézményesül a hálapénz
Az előző kódexben nem szerepelt, az új törvénykönyv ugyanakkor gyakorlatilag intézményesíti munkajogi szempontból a hálapénzt azzal, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást nem fogadhat el.
Új elem a munkavállalói biztosíték
Teljesen új elem a törvénykönyvben az úgynevezett munkavállalói biztosíték. E szerint a felek megállapodása alapján annak a munkavállalónak, aki "munkaköre ellátása során más munkavállalótól vagy harmadik személytől pénzt, más értéket vesz át, vagy részükre ilyen kifizetést, átadást teljesít", a munkáltató számára biztosítékot kell fizetnie, amely nem lehet több egyhavi alapbérénél.
Ezek az új munkavégzési formák
Az új Munka törvénykönyve bevezet több, rugalmas munkaviszonytípust, így a behívás alapján történő munkavégzést, a munkakörmegosztást, valamint a többmunkáltatós munkaviszonyt.
A kormány dönt a minimélbérről - lehet differenciálni is
A minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkás-minimálbér) összegét és hatályát - a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT) folytatott konzultációt követően - a kormány állapítja meg. Újdonság az is, hogy a kabinet a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg.
Műszakpótlék: csak este 6 óra után jár
Jelentős változás a délutáni, illetve éjszakai műszakpótlék átalakulása: műszakpótlék (30 százalékos) júliustól az este 18 és reggel 6 óra között végzett munkáért jár. 15 százalékos éjszakai pótlékot kap az a - műszakpótlékra nem jogosult - munkavállaló, aki ugyancsak este 6 és reggel 6 között dolgozik.
Magasabb a kártérítés felső határa
A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négy havi távolléti díjának összegét. Eddig legfeljebb másfél havi átlagkereset, kollektív szerződésben maximum hat havi átlagkereset volt a kártérítés lehetséges mértéke.
Eltűnik az átlagkereset, mint számítási alap
Az átlagkereset intézménye nem szerepel az új Mt.-ben, helyette a távolléti díjat vezették be, amelybe azonban nem minden bérelem tartozik bele.
Bevezetik a kötetlen munkarendet, amely akkor alkalmazható, ha a munkáltató heti átlagban legalább a napi munkaidő fele beosztásának jogát - a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel - írásban átengedi a munkavállalónak.
Szűkül a szakszervezetek mozgástere
A munkavállalót szakszervezeti érdekképviseleti feladatainak ellátása érdekében munkaidő-kedvezmény illeti meg. Korábban a kedvezmény mértéke minden 3 tag után 2 óra volt, vagyis tagonként 40 perc; ez most 30 percre csökken, ezenkívül megszűnik a szakszervezeti kifogás jogintézménye (az MTI alapján).
2012. július 2.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja