kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kevesebb a kölcsönzött dolgozó Németországban

Németországban csaknem húsz éve a legmagasabbra emelkedett a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, a határozott idejű szerződéssel vagy az úgynevezett atipikus munkavállalás más formájában dolgozók száma pedig csökkent 2013-ban.


A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly 24,6 millió volt, ami 373 ezerrel meghaladja az egy évvel korábbit, és a legmagasabb érték az ország újraegyesítése utáni első évek óta, amikor a kimutatásokban még életképtelen, megszűnő keletnémet nagyvállalatok személyi állományába tartozó munkavállalók is szerepeltek. Tavaly a legfiatalabb és a legidősebb nemzedékek foglalkoztatottsága is javult, az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó munkaviszonyban lévők - például ipari tanulóként dolgozók - száma 140 ezerrel 3,2 millióra emelkedett, míg a 65 év feletti munkavállalók száma 90 ezerrel 916 ezerre nőtt.


Kevesebb a kölcsönzött és a határozott idejű szerződéses


A kevésbé biztonságosnak tartott, atipikus foglalkoztatási formák kismértékben visszaszorultak. Például a határozott időre szóló munkaszerződéssel dolgozók száma 128 ezerrel 2,61 millióra csökkent, a munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazásában állók száma 41 ezerrel 704 ezerre mérséklődött, az úgynevezett minijob konstrukcióban - legfeljebb havi 450 eurós fizetéssel járó részmunkaidős állásban - dolgozók száma pedig 47 ezerrel 2,5 millióra csökkent. Valamennyi foglalkoztatási formát együttvéve a munkaviszonyban állók száma 228 ezerrel 41,8 millióra emelkedett, ami történelmi csúcs a 80 milliós országban- írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. (MTI)


2014. augusztus 5.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek