kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Gyermekmunka: felkészületlenek a hatóságok

Sem a munkaügyi ellenőrzési hatóság, sem a gyermek védelmére hivatott szervek nincsenek felkészülve arra, hogy mit tegyenek akkor, ha gyermeket kapnak el munkavégzésen - közölte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Az M7-es autópálya kapcsán indított vizsgálatban az ombudsman megállapította, hogy a helyi jegyző és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa is mulasztást követett el. Az ombudsman közleményében kiemelte, hogy a jegyzőnek tudnia kellett a gyermekmunkáról, mivel a polgármester több országos sajtóorgánumnak nyilatkozott arról, hogy a faluban élő gyermekek munkát vállaltak az autópálya építkezésen. A jegyzőnek, mint a gyermek védelméért felelős, elsőfokú gyámhatóságnak ez alapján legalább a munkaügyi ellenőrzéssel intézkednie kellett volna az érintett gyermek védelmében. Ezen felül a kiskorú tanúvallomásáról készített helyszíni jegyzőkönyv szerint a gyermek nem kapott számára is érthető tájékoztatást a jogairól, és meghallgatásakor nem volt jelen az édesapja, pedig ő is az autópálya építésen dolgozott és a helyszíni ellenőrzés során őt is meghallgatták - tette hozzá az ombudsman.


"A törvényi tilalom ellenére kiskorúakat foglalkoztató munkáltatókat akár több millió forintra is büntethetik, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy megszüntesse a problémát és az okokat, amelyek miatt a gyermekek munkát vállalnak" - írta Szabó Máté. Az ombudsman szerint a probléma kezelésében kiemelkedő szerepük van a gyermekjóléti szolgálatoknak és a gyermekek védelmével megbízott más szerveknek, de emellett szükséges lenne valamennyi érintett szerv együttműködése – írja az MTI.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk