Forró ősz lesz az álláspiacon
Stagnálás várható a magyar álláspiacon a következő három hónapban a Manpower munkaerő-piaci előrejelzése szerint. A hazai cégek 70 százaléka szerint egyelőre nem lesz változás a munkaerő-piacon. 13 százalék az alkalmazotti létszám növekedését prognosztizálja, ugyanennyien viszont visszaesésre számítanak.
Magyarországon mindenesetre kilenc iparág közül ötben - energiaszektor, építőipar, szállítmányozás, gyártás, pénzügy - számítanak némi javulásra 2010 negyedik negyedévében. Ezzel szemben mélyrepülés várható a kereskedelem (-6%) és a mezőgazdaság területén. (Igaz, utóbbinál érvényesülnek a hideg és a szezonalitás hatásai.)
Az európai, illetve közel-keleti és afrikai (EMEA) régióban megvizsgált 18 országban vegyesek a várakozások; csaknem mindenhol romlottak a kilátások az előző negyedéves várakozásokhoz képest, ám jobbak, mint tavaly ilyenkor. Éves összehasonlításban csak Görögországban és Olaszországban romlottak a kilátások.
2010. szeptember 7.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- EU: Spanyolországban a legnagyobb, Csehországban a legkisebb a munkanélküliség 11 hónapja
- Őrült módon pezseg az álláspiac az Egyesült Államokban 1 éve
- Egyre többen dolgoznak Romániában 1 éve
- Kevesebb az üres állás 1 éve
- USA: 54 éves mélyponton a munkanélküliség 1 éve
- Egyelőre nincs nagy baj a magyar munkaerőpiacon 1 éve
- Minden harmadik cég leépítene 1 éve
- Alig nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben 1 éve
- Tízből négyen féltik az állásukat 1 éve
- Minden korábbinál többen dolgoznak Németországban 2 éve
- Bért emelni és túlélni 2 éve