Ellopott céges laptop: több milliós kár
A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül, a magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz - derül ki az Intel kutatásából.
A számítástechnikai cég azt is megállapította: a laptopokon tárolt adatok nagyobb értéket képviselnek a vállalatok számára, mint maguk az eszközök, hiszen az adatvesztés által okozott maximális kárértéket mintegy 14 millió forintra becsülték. A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.
Nem laptop ára az igazi kár
A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.
A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra (MTI).
2013. október 8.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja