A britek lusták, a kelet-európaiak szorgalmasak
London főpolgármestere szerint a britek lusták és magukban keressék a hibát, amikor helyettük a szorgalmas kelet-európaiak kapják meg az állásokat- idézi Boris Johnson nyilatkozatát a privátbankár.hu.
Boris Johnson szerint a britek csak magukat hibáztathatják, mert szerinte a külföldi munkavállalók azonnal ugranak, ha menni kell, szemben honfitársaival. Boris Johnson elmondta, hogy nem régiben beszélt egy londoni éttermek számára alkalmazottakat kereső HR szakemberrel, aki megerősítette, hogy az állások tizedét kapják már csak britek. A városvezető úgy látja, hogy emiatt nem lehet fújni a bevándorlókra, hiszen legálisan, az Unió biztosította jogokkal élve keresnek munkát a szigetországban.
Másfelől pedig szerinte közgazdasági analfabéta, aki azért szidja a külföldi munkavállalókat, mert képesek korán kelni, korán nyitni és gyakorlatilag az ő munkájuk eredményeként virágzik a londoni szállodai és éttermi gazdaság. Boris Johnson az előző munkáspárti oktatáspolitikát tartja felelősnek, amiért olyan oktatási rendszert vezettek be, ahonnan írni-olvasni alig-alig tudó fiatalok kerülnek ki. Nincs mit csodálkozni, ha alkalmasabb, vagy jobban képzett kelet-európaiakat alkalmaznak, akik képesek hibátlanul lejegyezni és átadni egy telefonüzenetet.
2013. április 9.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja