300 ezren dolgozhatnak a Start-munkaprogramban
A Start munkaprogramnak új lendületet adhatnak a szociális szövetkezetek létrehozását megkönnyítő, májustól hatályos törvények, ezekben a szervezetekben a leszakadó rétegek kaphatnak esélyt az újrakezdésre, az állandó munkához jutásra, az önálló egzisztencia megteremtésére - mondta Sipos Gyula, a Belügyminisztérium irodavezetője az MTI-nek.
Eddig idén 180 ezren dolgoztak közmunkásként
Sipos Gyula tájékoztatása szerint az eddig eltelt hónapokban a közfoglalkoztatás keretében már megközelítően 180 ezren dolgoztak, például azon, hogy a belvízelvezető árkokat megtisztítsák, a megrongált földutakat rendbe hozzák, az illegális szemétlerakókat felszámolják, az erdőket megtisztítsák. E munkálatokon felül a hátrányos helyzetű kistérségek falvai a helyi adottságok kihasználására más-más megoldással kapcsolódnak be a programba.
2013. június 17.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Új vállalkozói Start-program indítását sürgeti az LMP 10 hónapja
- Augusztusban indul a Start II: Ezer vállalkozó kaphat vissza nem térítendő támogatást 11 hónapja
- Annyira kevés a közmunkás, hogy van, ahol a polgármester nyírja a füvet 11 hónapja
- Itt vannak az új Vállalkozó start II. program részletei! 13 hónapja
- Európai innovációs programba jelentkezhetnek magyar start-upok - akár 25 000 euró lehet a támogatás 1 éve
- Nem mernek kockáztatni női start-upokkal a befektetők 1 éve
- Elmehetek-e gyes mellett közmunkára? 1 éve
- Fiatal sztárhorgász fektetett be a horgászappba 1 éve
- Újabb húsz vállalkozás elindítását támogatja a Start-program 1 éve
- Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon 2 éve
- Februárig biztosan folytatódik a közmunkaprogram 2 éve