200-300 ezer forint közötti frissdiplomás fizetések
A tavaly őszinél valamivel kevesebb, körülbelül ötven munkaadó vett részt a Budapesti Corvinus Egyetem KarrierExpóján, viszont a meghirdetett pozíciók száma nem csökkent. A frissen végzettek átlagosan bruttó 200-300 ezer forint közötti kezdő fizetést kapnak – írja a Napi Gazdaság.
A cégek fele szakmai gyakorlatost keresett
A megjelent cégek elsősorban pénzügyi és számviteli területre kerestek alkalmazottakat, csaknem ötven százalékuk szakmai gyakorlatra toborzott jelölteket. Emellett a legtöbben informatikai, értékesítési-kereskedelmi, műszaki, logisztikai, hr- és adminisztrációs területekre keresnek alkalmazottat. Egyre népszerűbbek a vezető-utánpótlási, friss diplomásoknak szánt karrierprogramok, amelyek keretében a vállalatokon belül különböző területeken, esetenként a cégcsoport külföldi társvállalatainál is kipróbálhatják magukat.
Az egyik kiállító cég munkatársának felmérése szerint a látogatók körülbelül 40-50 százaléka keres aktívan munkát, a többiek csak érdeklődők. A kiállítók abban egyetértettek, hogy marketingszempontból kiemelten fontos esemény a kiállítás, hiszen sok fiatal a cégprezentációkon hall először a vállalatokról.
A Rapid Randi Terminálnál két nap alatt kétszáz látogatóval készítettek a cégek hr-munkatársai tízperces interjúkat.
2011. november 7.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 3 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja