Módosítást sürget a tanárok státusztörvény-tervezetében az Európai Bizottság
A Bizottság négy ponton módosítana a státusztörvény tervezetén.
Két magas szintű egyeztetés is volt Brüsszelben az Európai Bizottság képviselőivel a tanárok státusztörvényével kapcsolatban, ugyanakkor maradtak vitás pontok - tudta meg a Népszava egy a tárgyalásokra rálátó magyar kormányzati tisztviselőtől. A Bizottság több tekintetben is jónak tartja a tervezett módosítások irányát, de újabb változtatásokat javasol. Az egyik ilyen a szakszervezetekkel történő egyeztetési kötelezettség: a kormány jelenleg csak azokat a szakszervezeteket tekintené reprezentatívnak és törvényes tárgyalópartnernek, amiknek a taglétszáma lefedi a teljes foglalkoztatotti kör minimum tíz százalékát. A Bizottság azt szeretné elérni, hogy ha a szakszervezetek nem érik el ezt, abban az esetben legalább a legnagyobb taglétszámmal rendelkező szervezettel ennek ellenére is tárgyaljon a kormány.
A második javaslati pont a nevelés-oktatással lekötött heti munkaidő kérdése, ami jelenleg 22-26 órában van felosztva, a harmadik kérdés pedig az új sávos bérrendszerrel kapcsolatos. A Bizottság szerint túl szélesek a fizetési sávok és a tanárok teljesítményének értékeléséhez és így a bérek megállapításához még több objektív szempontra lenne szükség.
Nem ért egyet a Bizottság azzal sem, hogy a tervezet szerint a munkáltatók, mint a tankerületi központok, járáson belül kirendelhetik a pedagógusokat másik intézménybe tanítani, akár 180 napra is.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja