Mivel nem ért egyet a Pedagógusok Szakszervezete?
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elutasítja a közoktatási törvény és a pedagógus- életpályamodell koncepcióit, az érdekvédelmi szervezet szerint a megküldött tervezetek nem szolgálnak alapul ahhoz, hogy a közoktatás rendszerének hatékony, szakszerű, törvényes működéséhez szükséges törvényi szabályozás elkészüljön.
Kitérnek arra is, hogy a tervezet számos ponton megváltoztatja a közoktatásról szóló törvény paramétereit. A PSZ szerint nem található válasz az átmeneti rendelkezésekre, az átszervezési feladatok megoldására, az átszervezésből eredő többletkiadásokra és ezek költségeinek fedezésére. Így például ha új és kötelező egységes tanterveket vezetnek be, akkor minden iskolában át kell alakítani a foglalkoztatás szerkezetét - említenek egy példát, hozzátéve: egyik szakképesítéssel rendelkező pedagógusból sok, másikból kevés lesz egy adott intézményben vagy esetleg még az országon belül is. Ezért részletes átmeneti szabályokat kell alkotni az új rendelkezések bevezetésére és a régi előírások kivezetésére.
A PSZ kifogásolja azt is, hogy az előterjesztő nem ad valóságos képet azokról a feladatokról, amelyek együtt járnak egy ilyen nagy horderejű átalakítással. A költségszámítások elnagyoltak, és nem terjednek ki minden várható új feladatra. Nincs bemutatva az előkészítő osztály, a testnevelési órák számának megemelése, a szakmai ellenőrzések növelése, az iskolaérettségi vizsgálatok költsége.
Az új paraméterek költségbecslése is megkérdőjelezhető, továbbá a helyi óvodák, iskolák alapításának, fenntartásának költségei is. Nem fogadható el, hogy a tankötelezettség 6 éves korban kezdődik és 17 éves korig tart, különös tekintettel arra, hogy az ingyenességet a tankötelezettség végéig kívánják biztosítani, és az érettségi utáni szakképzés már fizetési kötelezettség alá esik. A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumoknál megfogalmazottakat értelmezhetetlennek tartják: olyan többletterheket írnának elő, amelyeknek a költségszámításai sehol nem találhatók meg. Példaként említik a két pluszórát, a harmadik idegen nyelvet, a negyedik idegen nyelv fakultatív tanulását, tanítását, önképzőkörök, szakkörök működtetését.
Nincs válasz arra, mi van akkor, ha 20 százaléknál kevesebb tanuló indul országos tanulmányi versenyen - sorolják. Az 50 óra közösségi szolgálat sincs egyértelműen kifejtve. Ki szervezi meg, és ki felel a megszervezéséért? Ki az a tanuló, akinek nem kell részt vennie ebben, például azért, mert nem tud, mert beteg, mert sajátos nevelési igényű? - teszik fel a kérdéseket.
Álláspontjuk szerint a pedagógusok életpályamodellje nem szűkíthető le a vitaanyagban található kérdéskörökre. A pedagógusok életpályája akkor teljes, ha biztosítják nekik a közreműködést a szakmai döntéshozatalban, a részvételt az intézményvezetés feladataiban - írják.
Mint rámutatnak, a megküldött tervezetek semmiféle foglalkoztatási biztonságot nem nyújtanak, éppen ellenkezőleg, a pedagóguspályán foglalkoztatás teljes ideje alatt kiszolgáltatott nemcsak a közalkalmazott, hanem a munkavállaló pedagógus is. Szerintük hiányzik a tervezetből a foglalkoztatást meghatározó törvények összhangja.
Kifogásaik között említik, hogy nem tisztázott: a pedagógusok foglalkoztatását meghatározó kötelező óraszám és az ehhez kapcsolódó összes többi, megoldásra váró kérdés melyik törvény része lesz. Nem világos a pedagóguskamara helye, szerepe, sem pedig az, hogy milyen jogai vannak a foglalkoztatásnál. A Pedagógusok Szakszervezete felhívja a figyelmet arra is, hogy minden számítás ellenére nem egyértelmű a többletköltségigény, valamint nem világosak annak forrásai. Szerintük nem pontosan számítják ki a tervezetekben a költségek hatását, példaként említik, hogy a legkisebb kötelező munkabér összege nem 73 ezer, hanem 78 ezer forint, s 2012-re ez az összeg feltehetően nő. A források a 2009. év kiadásait veszik alapul, ez félrevezető, mert azóta megszűnt a 13. havi illetménykompenzáció és változtak a közterhek is - írták.
A koncepciókról kedden tárgyal Közoktatás-politikai Tanács. A február 11-i keltezésű legújabb változatok azt tartalmazzák, hogy a két koncepció közigazgatási egyeztetése pénteken zárul le, és március 9-én kerülhet a kormány elé a két koncepció.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel 2 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 3 hónapja