Mit tud rosszul a közvélemény a magyarországi bevándorlókról?
A bevándorlók nagy része jóval fiatalabb és iskolázottabb, mint a már Magyarországon élők - mondta az InfoRádiónak Melegh Attila migrációkutató a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete által szervezett konferencia szünetében.
A magyar állampolgársághoz jutók között 80 százalék feletti azok aránya, akik magyar nemzetiségűek és a szomszédos országokban éltek - közölte az InfoRádióval Melegh Attila migrációkutató. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa kiemelte: Magyarország a magyar nemzetiségűek nélkül nem tekinthető komoly célországnak, az egyik legalacsonyabb bevándorlási rátával bír Európában.
A bevándorlók és az állampolgárrá váló bevándorlók iskolai végzettsége és a foglalkoztatottsági helyzete jobb, mint a teljes magyar népességé, ez pedig részben ellentmond annak a közvéleményben élő nézetnek, hogy a bevándorlók rosszabb státuszú emberek lennének - fejtette ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Tomori Pál Főiskola docense. Melegh Attila hangsúlyozta: az ország nyer a bevándorlókkal, emellett főként fiatalokról van szó, ezzel javítják a magyar korszerkezetet is.
InfoRádió
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 3 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Új vezérigazgató a Novartis Magyarország élén 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja