kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Mit jelent a BPR? Miben tud segíteni egy cég számára?

A BPR a Business Process Reengineering rövidítése, aminek a célja, hogy az adott vállalat hatékonysága és versenyképessége növekedjen. Természetesen ehhez több folyamatot és a cég működését is alaposan át kell vizsgálni, meg kell találni azokat a potenciális területeket, ahol változtatni kell vagy fejlődni lehet.

stratégia alkotás szoftver vállalat-

Az első lépés a vállalati stratégia meghatározása és elkészítése

Az egyik leggyakoribb probléma a vállalatok esetében, hogy nincs előre meghatározott stratégiájuk. Ami talán még rosszabb, hogy azt gondolják, hogy van, pedig valójában minden “csak úgy” megtörténik velük, sodródnak az árral és inkább csak reagálnak a helyzetekre, mint irányítják őket. 

A stratégia kialakításához ma már profik segítségét is kérhetjük. Ezzel garantáltan alapos és helyes tervet fogunk kapni. A Thalassys stratégiakészítés szolgáltatása cégmérettől függetlenül segítséget jelent.

Fontos hangsúlyozni, hogy a stratégia nem egyenlő a tervvel. Előbbi sokkal komplexebb, hisz itt meghatározzuk a vállalat céljait és az elérésükhöz szükséges erőforrásokat, valamint üzleti folyamatokat is. 

A forrásokat mindig a célokhoz kell igazítani, valamint azonosítani kell a leghatékonyabb és legköltségesebb folyamatokat is. A megfelelő stratégia kialakítása és végrehajtása lehetővé teszi a vállalat számára azt, hogy ne reagáljon, hanem irányítsa a történéseket, a cég működését.

Minden jelenlegi folyamatot ellenőrizni kell

A BPR során minden egyes műveletet, mechanizmust és tevékenységet ellenőrizni kell. Itt ki kell szűrni a felesleges folyamatokat, át kell nézni a belső kommunikáció hatékonyságát, a folyamatokban résztvevőket, a hierarchia kialakítását. Könnyen előfordulhat, hogy egyes tevékenységeket teljesen le kell cserélni, átalakítani, optimalizálni vagy éppen teljesen újakat kialakítani.

Tervezés, tesztelés, bevezetés, monitorozás

Négy olyan tevékenység, amire az új folyamatok esetében szükség van. A modern technológiák alkalmazása elengedhetetlen, szükség van ERP, CRM és dokumentumkezelő rendszerekre is. A legjobbaktól nem szégyen tanulni, így a benchmarking módszertan használatával a piacvezetők üzleti folyamatait is megismerhetjük.

Az új folyamatokat szükséges tesztelni is, hogy azonosítsuk az esetleges felmerülő potenciális problémákat, valamint meg kell győződni arról, hogy valóban hasznosak. A következő lépés a bevezetés, amikor már éles körülmények között alkalmazzuk. Ehhez elengedhetetlen az alkalmazottak megfelelő oktatása, valamint a szükséges technológiai változtatás.

Végül, de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkezni a monitorozásról sem, amely során folyamatosan figyelemmel kísérjük a bevezetett új folyamatokat, hogy valóban mérni tudjuk a vállalati hatékonyságot. 

A BPR számtalan cégnek jelenthet hatalmas segítséget, amivel rövid, közép és hosszú távon is csak jól járhat, mivel sokkal hatékonyabb működésre tehet szert.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk