Minden második távolsági vonat kieshet a mozdonyvezetők sztrájkja miatt
A vasút vezetői jogellenesnek tartják a sztrájkot. Hétfőn ülhetnek asztalhoz a felek.
Minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből a mozdonyvezetők sztrájkja miatt - közölte a szakszervezet elnöke az RTL Híradóval. Ahogy arról korábban beszámoltunk, sztrájkot hirdetett a Mozdonyvezetők Szakszervezete március 10-én 0 órától határozatlan ideig, ha addig nem jön létre megállapodás a 2021. évi reálkereset kompenzálására. A munkáltató hétfőn tárgyal a szakszervezettel. A szakszervezet elnöke azt mondta, Budapesten az elővárosi vonatok harmada, máshol ennél is több szerelvény eshet ki. Ezzel a mozdonyvezetők biztosítják az 50 százalékos szolgáltatást. A vasút vezetői szerint a sztrájk jogellenes, a mozdonyvezetők követelése pedig jogellenes. Arra hovatkoznak, hogy ők maradéktalanul betartották a tavaly kötött 3 éves bérmegállapodást.
A MÁV vezetése szerint a mozdonyvezetők bruttó havi átlagkeresete 2021-ben meghaladta a 700 ezer forintot. Számításaik szerint a bérük több mint 60 százalékkal magasabb volt, mint öt évvel korábban. A szakszervezet szerint azonban kisebb arányban emelkedett, mint az országos átlag.
fotó: youtube/MÁV
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 3 hónapja