Minden második cégnél van felesleges munkaerő
A nagyvállalkozások több mint fele, míg a kiscégek 43 százaléka érzi úgy, hogy többen dolgoznak náluk a kelleténél. A hazai vállalakozói szféra bizalmi mutatói októberben visszaestek minden vállalatcsoportban és majd minden ágazatban - derül ki az Ecostat TOP-100 novemberi konjunktúra-indexéből.
Az Ecostat TOP-100 nagyvállalati konjunktúra-indexe 2008 novemberében 60,6 százalék, az előző hónaphoz képest jelentősen, mintegy 18,4 százalékponttal csökkent. A nagyvállalatok gazdasági várakozásait összesítő havi konjunktúra-mutatók erőteljes visszaesése, a cégek növekvő értékesítési nehézségei a pénzügyi és gazdasági válság mélyülésével és a hazai gazdaságra gyakorolt negatív hatásokkal indokolható.
A kis- és középvállalati konjunktúra-index 62,0 százalék, augusztus óta a gazdasági kilátások romlanak, a kedvezőtlen változással a bizalmi indexek csökkennek. A konjunktúra index októberi visszaesése elérte a 15 százalékpontot. A cégek fejlődése, sokak túlélési esélye kormányzati intézkedések, stabilizációs programok nélkül nem oldható meg. A konkrét tervek kidolgozása folyamatban van.
A nagyok is megszenvedik a válságot
A hazai nagyvállalatok visszajelzései szerint 40 százalékuk teljesítménye csökkent, 47 százalékuké nem változott az elmúlt három hónapban. A cégek egytizede tudta növelni teljesítményét. A termelési előrejelzések ennél pesszimistább, e szerint csökkenő teljesítményt 56 százalékuk, növekvőt 18 százalékuk vár a következő három hónapban.
A TOP-100 vállalatcsoport a működésük szempontjából meghatározó gazdasági feltételekben nem számít kedvező változásra. A fizetőképes kereslet szűkülése mindkét relációban érzékenyen érinti a szektort. Belföldön csökkenő igényekkel 38 százalékuk, a jelenlegivel egyező kereslettel 44 százalékuk számol. Exportpiacain a mélyülő válság következményeként a nagyvállalatok fele szinten maradó, 35 százaléka csökkenő kereslettel kalkulál. Hazai piacain versenypozíciója javulását mindössze 14 százalékuk valószínűsíti, gyengüléstől 21 százalékuk tart. Külföldi piacképességük megítélése a nagyvállalatok 12 százalékánál optimista, gyenge versenypozíciót 21 százalékuk feltételez. A jelenleg készletszint a cégek 65 százaléka szerint megfelel az ilyenkor szokásos mértéknek, 16 százalékuk szerint meghaladja azt. A nagyvállalatok egyötödének raktárkészlete alacsonyabb az ilyenkor szokásos szintnél, ami tevékenységük lanyhulására utal.
A nagyvállalatok visszajelzése szerint az alkalmazotti létszám 30 százalékuknál megfelelő, 12 százalékuknál kismértékű létszámbővítést tesz lehetővé. A cégek több mint felénél az üzletmenet folytatásához szükséges létszám meghaladja az indokolt mértéket, számos területen a létszámcsökkentés, munkaidő mérséklés stb. - legalábbis időlegesen - elkerülhetetlen.
A nagyvállalatok beruházási-fejlesztési elképzelései novemberben az előző két hónaphoz képest szerényebbek, a beruházási aktivitás mérőszáma 43 százalék, tendenciája csökken. A cégek pénzügyi helyzete az értékesítési lehetőségek szűkülésével gyengülhet, likviditása rosszabbodását a TOP-100 csoport egyharmada valószínűsíti. Az EU források nagyobb arányú lehívása időszakában a beruházási aktivitás erősödhet, főként az építési fejlesztések terén várható javulás, ami átsegítheti az építőipart a rendelés-hiányos időszakon.
Kkv: pangó belső piac
A kis- és középvállalatok novemberi visszajelzése szerint az elmúlt három hónapban 38 százalékuknál csökkent, 43 százalékuknál stagnált a termelés. A pénzügyi-gazdasági válság mélyülésével számolva a vállalkozások mindössze 12 százaléka valószínűsíti teljesítménye növelését, miközben csökkenéstől 52 százalékuk tart.
A hazai cégek döntő többsége fejlődése legfőbb akadályát a magas szintű központi elvonásokban, a gyér belföldi keresletben és a bizonytalan gazdasági kilátásokban jelölte meg. A kis- és középvállalatok mindössze egytizede számol belföldi piacain javuló kereslettel, az igények csökkenése a cégek 43 százalékát érinti. Külföldön a termékek és szolgáltatások iránti kereslet a cégek tíz százalékánál növekedhet, változatlan igényszint 62 százalékuknál várható.
A hazai kis- és középvállalatok véleménye szerint belföldi versenyképességünk 11 százalékuknál javulhat, 21 százalékuké kedvezőtlenül változhat a korábbiakhoz képest. Az exportpiacokon változatlan versenypozícióval 72 százalékuk kalkulál, javulást mindössze 6 százalékuk remél.
A saját vállalatánál foglalkoztatott létszámot a cégek 11 százaléka bővítendőnek, 46 százalékuk a jelenlegi teljesítményéhez képest megfelelőnek értékeli. Felesleges létszám a kkv-k 43 százalékánál fordul elő.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja