Milliós év végi juttatást kaptak az államtitkárok
A Blikk három olyat tárcát talált, ahol az államtitkárok nem kaptak év végi juttatást.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárai összesen kéthavi illetményüket kapták meg pluszban. „Kovács Zoltán kommunikációs, Nagy János programirodát vezető államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes előbb motivációs elismerésként, majd jutalomként kapott egy-egy havi fizetést ráadásként, vagyis összesen 2,6 millió forintot kaptak” - írja a lap.
A Miniszterelnöki Kormányirodán Fónagy János és Juhász Edit egyszeri kétmillió forintos jutalomban részesült. Az Igazságügyi Minisztériumban egyhavi miniszteri illetményt, 1 millió 944 ezer forintos juttatást utaltak az államtitkároknak. A Pénzügyminisztériumból csak Banai Péter Benő kapott jutalmat, ő egyhavi miniszteri fizetését kapta meg pluszban.
Palkovics László innovációs miniszter 1,3 millió forinttal jutalmazta államtitkárait. Az Agrárminisztériumban összesen 1,15 millió forinttal díjazták a vezetőket, ez 850 ezer forint motivációs elismerésből és 300 ezer forint SZÉP-kártyából tevődik össze. Az EMMI-ben egymillió forintot kaptak az államtitkárok. A cikk szerint a nyilvántartások alapján a Miniszterelnökségnél, a Belügyminisztériumnál és a Külügyminisztériumnál nincs nyoma, hogy az államtitkárok kaptak volna jutalmat.
„Mindenki szereti az elismeréseket, az államtitkárok is, mindenkit lehet motiválni, az állami vezetőket is” - nyilatkozta a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint ilyen szempontból nincs különbség az átlagos dolgozók az államtitkárok között.
Blikk.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja
- Corporate csoportos biztosítás - miért jó és melyiket válasszam? 5 hónapja
- Munkavállalói résztulajdonosi programot indít a Waberer’s 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja