Miért nyerő 55 év felettit felvenni?
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn bejelentett munkahelyvédelmi akcióterve szerint, aki 55 év feletti munkavállalót alkalmaz, 50 százalékkal kevesebb járulékot kell utána fizetnie. De nem csupán a spórolás miatt érdemes mellettük dönteni.
Aki eljut ebbe az életkorba, sok krízisen, hullámhegyen és hullámvölgyön túljutott már. Tudja, miként lehet a munkahelyi feszültségeket kezelni. Közvetlen ügyfélkapcsolattal járó munkáknál (például panaszkezelés) kifejezetten előnyös a jobb emberismeret.
2. Nagyobb a munkatapasztalatuk
Az évtizedek alatt szerzett rutinnak köszönhetően sokszor munkamódszereik kifinomultabbak. Nem mennek bele minden zsákutcába, hanem előtte körülnéznek. Inkább megfontoltabban dolgoznak, de azt hiba nélkül teszik.
3. Lojálisabbak a munkaadóhoz
Mivel ebben a korban nehezebb az elhelyezkedés, sokkal lojálisabbak a munkaadóhoz, mint a fiatalabbak. Meg sem fordul a fejükben, hogy 10-20 ezer forinttal magasabb fizetéséért váltsanak.
4. Nem gázolnak át másokon
Az ötvenesek már túljutottak azon, hogy minden a karrier. Nem áskálódnak azért, hogy feljebb jussanak a céges hierarchiában, nem veszélyeztetik a vezetők pozícióit.Ők egyszerűen csak dolgozni és pénzt keresni akarnak.
5. Kevesebb az otthoni teendőjük
Egy 55 év feletti női álláskereső nem szül gyermeket. A családosok gyermekei pedig már felnőttek vagy az érettségihez közelítenek. A szenior dolgozóknak több a szabadideje, így jobban tudnak a munkára koncentrálni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja