Megúszhatja a gyárbezárást a magyar Unilever
A következő fél évben dől el, hogy érinti-e az Unilever Magyarország (UM) Kft.-t az angol-holland anyavállalat által elhatározott gyárbezárási és hatékonyságnövelési program - mondta Molnár Kálmán, az UM vállalati kapcsolatok igazgatója.
Az egyes gyárak felülvizsgálata után derül ki, hogy a társaság mely üzemeit szünteti meg a következő időszakban - közölte Molnár Kálmán. Ilyen átvilágításra az UM hazai gyárainál is sor kerülhet, de a jó hatékonysági mutatók miatt a bezárási tervek a magyar vállalatot várhatóan nem érintik. Szintén nem valószínű, hogy az Unilever az UM márkái közül bármelyiket is értékesítené a közeljövőben. A világcég a Biopon mosószer- és a Helia-D kozmetikai, illetve az Iglo hűtőipari márkákat már eladta az elmúlt években, így most a magyar társaságnál újabb profiltisztító lépést előreláthatólag nem hajt végre.
A magyar társaság kiemelt szerepe biztosítékot nyújt arra is, hogy az 1100 hazai foglalkoztatott munkahelye hosszú távon is megmarad - hangsúlyozta Molnár Kálmán.
(Világgazdaság)
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén 2 éve
- Nagy leépítés az Unilever röszkei üzemében 2 éve
- 1500 dolgozójától válik meg az Unilever 2 éve
- Milyen a future-fit juttatási rendszer? - Nagy Annamária, Unilever 2 éve
- Tizedével többen dolgoznak a nyírbátori Unileverben 3 éve
- Évtizedes vállalásokat tett az Unilever - tisztességes létminimum, sokszínűség, képzés 3 éve
- A HR nem a rossz zsaru - „a bevonás lett a hitvallásom” - Nagy Annamária, Unilever 3 éve
- Négynapos munkahetet vezet be az Unilever Új-Zélandon 3 éve
- HR vezetők rendkívüli helyzetben (9.) - Nagy Annamária, Unilever Magyarország és Adria régió 4 éve
- Céges siker kulcsa lehet az alumni hálózat 4 éve
- Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén 5 éve