Megszűnhet Ukrajnában a magyar nyelvű felsőoktatás?
Egy július elején elfogadott új jogszabály alapján lényegében megszűnhet a nem ukrán nyelven folytatott felsőoktatás Ukrajnában - írja a Mandiner.
A törvényhozás által elfogadott törvényben szerepel egy kitétel, mely szerint "a felsőoktatás nyelve az ukrán", ami azt jelenti, hogy ezután minden tantárgyat ukrán nyelven kell majd oktatni.
A törvényjavaslatot a kijevi parlamentben még májusban nyújtották be, és Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője már akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte egyenesen az intézmény létét sodorná veszélybe a jogszabály elfogadása. A főiskolán a tantárgyak nagy részét magyar nyelven oktatják.
A törvényjavaslat átesett ugyan egy "enyhítő" módosításon az azóta eltelt időben, ennek eredménye ugyanakkor csak annyi, hogy néhány tárgyat az országban élő kisebbségek nyelvén is lehet majd oktatni, de csak akkor, ha emellett az oktatást ukrán nyelven is biztosítani tudják, írja a Jobbegyenes blogra hivatkozva az oldal.
Mandiner / Edupress
A törvényjavaslatot a kijevi parlamentben még májusban nyújtották be, és Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője már akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte egyenesen az intézmény létét sodorná veszélybe a jogszabály elfogadása. A főiskolán a tantárgyak nagy részét magyar nyelven oktatják.
A törvényjavaslat átesett ugyan egy "enyhítő" módosításon az azóta eltelt időben, ennek eredménye ugyanakkor csak annyi, hogy néhány tárgyat az országban élő kisebbségek nyelvén is lehet majd oktatni, de csak akkor, ha emellett az oktatást ukrán nyelven is biztosítani tudják, írja a Jobbegyenes blogra hivatkozva az oldal.
Mandiner / Edupress
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja