Megszűnhet az eva és az ekho - megindul az ügyeskedés?
Az adójóváírás, valamint a szuperbruttó kivezetése mellett az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) és az ekho (egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás) eltörlését is elképzelhetőnek tartja Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt pénzügyminiszter a Heti Válasznak adott interjújában.
A lap felvetette, hogy az átalányadózás megszüntetése miatt az érintettek esetleg arra kényszerülhetnek, hogy nem vallják be a teljes jövedelmüket. Az adószakértő azt mondta, ez azért nem helytálló, mert az evásoknál a számlás bevételek dominálnak, azaz a kedvezmény kivezetése után sem tűnnének el a pénzek. Az ekho hiányában viszont elképzelhető, hogy a sport területén, ahol a bevezetés egyik célja a visszaélések visszaszorítása volt, ismét ügyeskedni kezdenek.
"Az eva megszüntetése nagyon kellemetlenül érintené a vállalkozásokat, és negatív következményekkel járna" - mondta a Magyar Hírlapnak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára. Jelezte, ez az adózási forma még úgy is kedvező, hogy a kezdeti tizenöt százalékról menet közben harminc százalékra nőtt az elvonás mértéke.
Heti Válasz/Népszabadság/Magyar Hírlap
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Hogyan számoljuk ki munkajogi járandóságainkat? - A legjobb online kalkulátorok 11 hónapja
- Hogyan kezelje a munkahely a kiközösítést? 11 hónapja
- EKHO 2023 1 éve
- Munkahelygyilkos adóemelésnek nevezte Orbán Viktor a globális minimumadót 1 éve
- Ekho vagy átalányadó? Megy a nagy számolgatás 2 éve
- Fontos könnyítések érkeztek a katából menekülőknek 2 éve
- Így változhat a kata 2 éve
- Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után újra növekedés jön? 4 éve
- Adóváltozások júliustól - alacsonyabb szocho, kedvezőbb kata és ekho 5 éve
- Szenegálban eltörölték a miniszterelnökséget 5 éve
- Magyarország ragaszkodik adórendszeréhez 5 éve