kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Mégsem elégedettek a BKV-dolgozók a bérmegállapodással

A sztrájkfenyegetést követő bérmegállapodás után sem elégedettek a BKV-dolgozók, sokan közülük kiléptek a szakszervezetből, mondván nem védték megfelelően jogaikat és érdekeiket - nyilatkozta Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) lemondott alelnöke a Népszabadságnak.

Szerinte a dolgozók csalódtak a menedzsmentben, mert nem védte meg őket Demszky Gábor főpolgármester támadásától, pontosabban idézve "mocskolódásaitól". A tárgyalások során megfélemlítették a dolgozókat, kirúgást, bércsökkentést helyeztek kilátásba, sőt, egy hangfelvételre hivatkozva állítja, a vezérigazgató egy tárgyaláson kijelentette, hogy a sztrájknak következményei lesznek, s majd alkalomadtán "emlékeztetik" a szervezőket e lépésükre. Továbbá kitart állítása mellett, miszerint a béralku során a kormány is beavatkozott a tárgyalásokba, holott ezt a kabinet tagadta.

A Népszabadság a Városi és Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöki posztjáról távozó Nemes Gábor szavait is tolmácsolja: szerinte a kialkudott béremelés nagyon messze áll a követelésüktől, s csalódott, hogy társai az utolsó pillanatban feltűnően hirtelen "behódoltak". Arról nem is beszélve, hogy a bérfejlesztésre szánt pénz egy részét a pihenőidő csökkentésével, vagyis a buszsofőrök terhére teremti elő a vállalat vezetése.

A BKV eközben közleményben hívja fel a figyelmet az alaptalan vádaskodások következményeire, mert bár elismeri a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, kérdés nélkül eljár azzal szemben, aki megsérti a cég jó hírnevét és a társaság dolgozóinak becsületét.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk