kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Megkezdődött az országos vasutassztrájk

Megkezdődött szerdán reggel 6 órakor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hatórás országos vasutassztrájkja a mellékvonalak bezárása elleni tiltakozásul. Ferihegyen nem okozott fennakadást a hajnali szolidaritási sztrájk, Vas megyében az autóbuszjáratok kétharmada leállt.

Simon Dezső, a VSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szárnyvonalak bezárása, a menetrend szűkítése, és az ezzel járó munkahelyek megszűnése ellen tiltakoznak. A VSZ kedd esti felmérése szerint a vasútnál munkában lévők többsége sztrájkol szerdán délig.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke közölte, hogy a vasúti mellékvonalak bezárásán túl - összhangban a Liga követeléseivel - az egészségügy magánosítása, illetve a január elsejétől életbelépő nyugdíjmegállapítás szabálya ellen tiltakoznak.

A VDSZSZ szerint mintegy 10 ezer vasutas sztrájkol majd a MÁV vonalain 6 és 12 óra, illetve a GYSEV-nél 6 és 8 óra között. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: a munkabeszüntetés mintegy 1.200-1.300 személyszállító vonatot érint, a tehervonatok sem közlekednek.

A MÁV tájékoztatása szerint bizonytalan lesz a vasúti közlekedés szerdán, mivel nincs megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról, ezért a munkabeszüntetés idéjén, illetve azt követően késésekre, járatkimaradásokra, útvonal rövidülésekre kell számítani. A MÁV a vasúton történő eljutást a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában nem tudja garantálni, ezért ebben az időszakban a vonaton történő utazást felelősen nem javasolja.

A nemzetközi vonatok a belföldi határon várakoznak. Kavalecz Imre elmondása szerint a forgalom helyreállítása csütörtökön üzemkezdetre várható. A sztrájktörvénynek megfelelően az utasbiztonság, a vagyonvédelem biztosított lesz a sztrájk ideje alatt is.

A LIGA Szakszervezetek november 21-i demonstrációját egyébként 136 szervezet támogatja, közülük 82 a LIGA tagszervezete, további 20 szervezet munkabeszüntetéssel tiltakozik a kormány egészségügyi és nyugdíj reformja ellen.

Vas megyében az autóbuszjáratok kétharmada állt le

Az autóbuszok kétharmada állt le szerdán reggel hat órakor Vas megyében a Vasi Volán szolidaritási sztrájkja miatt. "Szakszervezetünk előzetesen megállapodott a még elégséges szolgáltatás mértékéről, ennek megfelelően indulnak vagy maradnak az állomásokon az autóbuszok - mondta Németh Károly, a Vas Megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet elnöke. Hozzátette: a megállapodás szerint a szerződéses járatok közlekednek, az iskolabuszok is menetrendszerűen járnak, és a munkásjáratok is elszállították az éjszakai műszak dolgozóit. Szombathelyen a helyi járatok harmada is közlekedik, elsősorban a törzsvonalakon. A vidéki városokban ennél is ritkábbak a járatok.

Ferihegyen véget ért a sztrájk, rendben elindult a forgalom

Ferihegyen nem okozott fennakadást a hajnali kétórás szolidaritási sztrájk, mivel annak időpontjában amúgy sem lett volna gépmozgás, a forgalom kora reggel rendben elindult - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője szerdán reggel. Szollár azt nem tudta pontosan megmondani, hogy a sztrájkban hányan vettek részt. Mint mondta, az éjszakai műszakban 45-50 ember dolgozik a repülőtéren.


  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk