Meghalt egy munkás az M6-os építésénél
Meghalt egy munkás csütörtök reggel az M6-os autópálya építése közben Bátaszék közelében, a balesetet a rendőrség mellett az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) is vizsgálja.
Gedeon András, az OMMF szóvivője a baleset körülményeit pontosítva az MTI-nek elmondta: a művezetőként dolgozó férfi egy földmunkagépet szeretett volna megtankolni, miközben járt a gép motorja, és a kezelő is a vezetőfülkében tartózkodott. A munkagép forgó váza eddig ismeretlen okból elindult, a művezető a lánctalp és a forgóváz közé szorult, így szenvedett halálos sérüléseket. A szóvivő közlése szerint a munkagépkezelőnek az általa irányított járműre nem volt kezelői jogosítványa.
Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, rendkívüli halál ügyében indított vizsgálatot. Az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly között épülő szakaszán ez a negyedik halálos munkahelyi baleset; 2008-ban egy munkás áramütést szenvedett, egy másik közlekedési baleset áldozata lett, egy dolgozó pedig földomlás következtében vesztette életét.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Női oktató kapta idén a Gács-András díjat 2 hónapja
- Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak 2 hónapja
- Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Ennyi közútkezelő halt meg munka közben az elmúlt években 3 hónapja
- Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja