Megfosztott lovagi rangjától egy bankárt a brit uralkodó
Megfosztott lovagi címétől a brit uralkodó egy volt bankárt, akinek egykori bankját több tízmilliárd font értékű állami tőkeinjekcióval kellett megmenteni a teljes összeomlástól a pénzügyi válság kirobbanása után.
Az utóbbi években azonban erőteljes politikai és sajtókampány folyt a kitüntetés visszavonása érdekében, tekintettel arra, hogy az RBS 2009-ben az egyetemes brit gazdaságtörténet legnagyobb vállalati veszteségét jelentette be, közölve, hogy előző pénzügyi évét 24,1 milliárd font (8400 milliárd forint) mínusszal zárta.
A bankot - utóbb katasztrofálisnak ítélt akvizíciós ügyletei miatt is - 45 milliárd fontos (csaknem 16 ezer milliárd forintos) állami tőkepótlásban kellett részesíteni; ennek nyomán az RBS jelenleg 83 százalékos állami tulajdonban van.
Goodwin lovagi rangjának megvonását az teszi rendkívüli jelentőségűvé, hogy ilyen intézkedést igen ritkán hoz az uralkodó. Ezt az elismerést a múltban rendszerint csak akkor vonták vissza, ha a kitüntetettet köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt elítélték, vagy súlyos etikai vétségért kizárták valamely szakmai szövetségből és eltiltották foglalkozása gyakorlásától.
Goodwin esetében ezek egyike sem történt meg, és a lovagi cím megvonását indokló keddi közleményében a brit kormány is elismerte, hogy "kivételes eljárásról" van szó.
A kabinetiroda nyilatkozata szerint azonban az RBS csődje jelentős szerepet játszott a 2008-2009-es nagy-britanniai pénzügyi válságban, amely - egyéb makrogazdasági tényezőkkel együtt - a II. világháború utáni legsúlyosabb brit recesszióhoz vezetett, és jelentős közvetlen károkat okozott a brit adófizetőknek és az üzleti vállalkozásoknak.
Nagy-Britannia 2008-2009-ben rekordhosszúságú recessziót élt át. A visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a brit statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését.
A Royal Bank of Scotland az elmúlt években a brit pénzügyi válság egyik fő szimbólumává, Goodwin pedig "a bankárkapzsiság" egyszemélyi megtestesítőjévé vált a brit közvélemény szemében. Az RBS volt vezetője ellen a brit sajtó is kíméletlen hadjáratot folytatott, nyerészkedéssel és érzéketlenséggel vádolva az egykori bankigazgatót.
Különösen nagy felháborodást keltett, hogy a jelenleg 54 éves Goodwin - mielőtt 2008-ban távozott volna a csődbe ment bank éléről - olyan nyugdíjmegállapodást kötött, amelynek alapján élete végéig évi 693 ezer font (több mint 240 millió forint) nyugellátásban részesül.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Szorul a hurok a brit munkaadók nyaka körül 8 hónapja
- Kiderült, kik a privátbanki, a vagyonkezelési és a prémium banki szakma legjobbjai 9 hónapja
- London biztonságáért felelős rendőrök adatait lopták el, közel 50 ezren érintettek 9 hónapja
- Angliában dolgozik buszsofőrként a volt magyar marketingvezető, nem bánta meg 12 hónapja
- Sirálykergetőket keres egy angliai állatkert 1 éve
- Nyugdíjasok segíthetnék ki a brit gazdaságot a kátyúból, de a cégvezetők elzárkóznak 1 éve
- Robot-tanácsadók és chatbotok jelenthetik a bankok jövőjét? 2 éve
- Csaknem 70 millió forintnak megfelelő összeget keresnek évente a Wall Street gyakornokai 2 éve
- Angliában ismét otthoni munkavégzést javasolnak mindenkinek 2 éve
- Brit kormány: aki teheti, dolgozzon otthonról 2 éve
- A kiégés szélén állnak a Goldman Sachs fiatal bankárai 3 éve